adventi naptár

Adventi Naptár #7 – Karl-Heinz Rummenigge akrobatikus gólja a Bochum ellen



Idén decemberben minden este nyolckor nosztalgiázunk egy kicsit veletek és egészen szentestéig naponta visszaemlékszünk egy-egy ikonikus Bayern-gólra.

Két Bajnokok Ligája-cím, 217 gól a Bayern Münchenben és további 45 találat a német válogatottban. Karl-Heinz Rummenigge a hetvenes és nyolcvanas évek egyik legjobb támadója volt. Még aranylabdát is nyert, méghozzá kétszer is.

Az elsőt 1980-ban hódította el, a második pedig az azutáni évben került hozzá. Előbbi esztendőben lett Európa bajnoka a Nationaelffel és nyerte meg első német bajnoki címét is. Az 1980/81-es szezon tizedik fordulójában találkozott a Bayern és a Bochum, a hazaiak pedig 3-1-re nyertek. A szezon végén egyébként ismét salátástálat zsebelt be a rekordbajnok.

Kalle szállította az első és a második gólt is. Az oldalvonal szélén Csernai Pál figyelte a történéseket, mint a Bayern edzője és a harmadik percben olyat látott, amit 2013-as haláláig biztosan nem felejtett el.

Rummenigge egy védőkről kipattant labda után úgy döntött, saját maga oldja meg a helyzetet: hármat dekázott a játékszerrel, a negyedikre pedig ellőtte azt egy ollózós mozdulattal, átemelve Reinhard Magert, a Bochum kapusát. A Bayern egykori 11-ese és későbbi elnöke abban a szezonban 29 góllal elnyerte a Torjägerkanonét, e találatát pedig megszavazták az év legszebbjének.

Adventi Naptár #7 – Karl-Heinz Rummenigge akrobatikus gólja a Bochum ellen
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top