Bundesliga

“Fontos volt, hogy ne kapjunk gólt” | Reakciók: Bayern 7-0 Bochum

Nagelsmann, Goretzka és Sané a Bochum elleni 7-0-ás győzelem után nyilatkoztak.

Az új tréner, Julian Nagelsmann irányítása alatt sorozatban hetedik meccsét nyerte meg a Bayern München. A volt klubja ellen szereplő Goretzka és a gólt szerző Sané is beszélt a sajtónak a mérkőzés lefújása után.

Julian Nagelsmann: Örülök az eredménynek és annak is, ahogyan játszottunk. Az első tíz percben még meg kellett oldanunk néhány problémát. Gyakran járattuk a labdát jól és sok helyzetet kreáltunk. A második félidőben az volt a cél, hogy ne kapjunk gólt és hogy megmutassuk a kapzsiságunkat a kapott gól nélküli találkozók esetében. Összességében jó teljesítmény volt. Boldogok vagyunk.

Leon Goretzka: Egyszerűen csak szeretünk focizni. Még inkább szeretnénk fejlődni, meccsről meccsre és teljesen megérteni az új edző filozófiáját. Ma jól mulattunk, míg a Bochum nem igazán. Természetesen ezt egy kicsit sajnálom személyesen. Nem adtunk a Bochumnak levegővételnyi helyet sem. Az első tíz perc egy kicsit hektikus volt. Ekkor jöttek bele a meccsbe és akartak is játszani. Magas labdák és sok harc volt a lepattanókért. Aztán végül megtaláltuk a szerkezetünket és jól védekeztünk.



Reaction from the players and coaches after Bayern's 7-0 win over VfL Bochum on Matchday 5 of the 2021/22 Bundesliga season.

Goretzka szerződéshosszabbítása után játszott nevelőcsapata ellen.

Leroy Sané: Az elején látni lehetett, hogy a Bochum nagyon agresszív volt, minden szerelésnél. Az első gólunk után összekaptuk magunkat és elkezdtük lőni a góljainkat. Mindig a legjobbamat próbálom nyújtani. Jelenleg jól megy, nagyon jól. Szeretném, ha ez így menne tovább. Ma jól fociztam. Persze még mindig van pár dolog, amiben fejleszthetném magam. Az edző majd elmondja és majd igyekszem átvenni őket a következő meccsekre.

Manuel Riemann, a Bochum kapusa: Amikor ide utazol és ilyen könnyen engeded az ellenfélnek, hogy betaláljon, hetet fogsz kapni. Általában talán kettőt, hármat vagy négyet. Ajándékoztunk a Bayernnek négy gólt. Nem kellett tenniük semmit. Hihetetlenül nehéz ezt elfogadni. Nem voltunk elég éberek a meccsen.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top