Átigazolási hír

Hivatalos: Singh Regensburgban folytatja – kölcsönben

A Bayern München 22 esztendős új-zélandi középpályása, Sarpreet Singh a másodosztályú Regensburg csapatához szerződik egy egyéves kölcsönszerződés keretében.

Sarpreet Singh újabb lehetőséget ragadott meg a tapasztalatszerzésre. A fiatal játékos 2019-ben szerződött a Bayernhez, a harmadosztály bajnokaként végző tartalékok közt pedig nagy szezont futott (7 gól, 7 gólpassz), majd két mérkőzésen a felnőttek között is bemutatkozhatott. Az előző szezonban fél évig a Nürnberg kölcsönjátékosa volt, majd a harmadosztályból kieső Bayern II-ben focizott – kevés sikerélménnyel.



Singh most újra a másodosztályban kapott kölcsönlehetőséget, ezúttal a szintén bajor Jahn Regensburg csapatánál. Szerződése a 2021/2022-es szezon végéig szól, vételi opció nélkül. A játékos egyébként Új-Zéland olimpiai meghívóját is lemondta annak érdekében, hogy jó felkészülést tudjon abszolválni új együttesénél.

“Sarpreet már megismerkedhetett a másodosztály szintjével, amikor Nürnbergben játszott. A cél az, hogy folytassa a fejlődését Regensburgban, abban a reményben, hogy később megtegye a még ennél is nagyobb lépést.” – nyilatkozta Jochen Sauer, a Bayern akadémiájának vezetője.

Sok sikert, Sarpreet!

Ki lesz Lewandowski utódja? | Transzferhírek
Mazraoui és Gravenberch is félig bőrgatyát öltött már | Transzferhírek
SPORT1: Bremer lehet a megoldás a középhátvéd poszt kérdésére | Transferticker
Holland sajtó: Gravenberch is ott van a Bayern radarján | Transferticker
Ki lesz a Bayern új védője?
Süle átigazolása és ami mögötte van
Minden, amit a Lewandowski-Haaland-féle pletykáról tudni kell
Bild: Zakaria kiemelt helyen szerepel Brazzo kívánságlistáján
Mi a helyzet Sülével? És kik jöhetnek a helyére, ha megy? – Transferticker
Hivatalos: Cuisance a Veneziához igazolt
Hivatalos: Oliver Batista Meier a Dynamo Dresdenhez igazolt
Bild: Újabb tehetség érkezhet a Bayern partnerklubjától
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top