Egyéb

Szűk kerettel kezdheti meg a felkészülést Nagelsmann

Julian Nagelsmann, a Bayern új edzője július 6-án kezdi meg a 2021/2022-es szezonra való felkészülést a csapattal – legalábbis a társaság egy kisebb részével, ugyanis a húzóemberek többsége a válogatott-kötelezettségek miatt jóval később csatlakozik majd a kerethez.

Az első nap teljesítménytdiagnosztikát végeznek a visszatérő spílereken és június 7-én lesz megtartva az első pályás edzés a 33 éves edző jóvoltából.

A Kicker szerint a válogatott-játékosok három hét pihenőt kapnak az EB-kiesést követően – ha valaki bejut a július 11-ei döntőbe, az csak augusztusban kezdhet el dolgozni az új körülmények mellett.

Lehet, hogy pár játékost a Német kupa első fordulójában, augusztus 6. és 9. között is nélkülözni kell. Az első bajnokira augusztus 13-án kerül sor, míg a DFB-Pokal idei győztese, azaz a Dortmund elleni, idegenbeli Szuperkupa-döntőt augusztus 17-én rendezik meg.

Im Sommer stehen für die Nationalspieler des FC Bayern die Kontinentalmeisterschaften an.

A Bayernt nyolc német játékos, Neuer, Süle, Kimmich, Goretzka, Gnabry, Sané, Musiala, Müller, négy francia, Pavard, Lucas, Tolisso, Coman és a lengyel Robert Lewandowski fogja képviselni a június 11-én kezdődő kontinenstornán – nem csak nekik lesznek kötelezettségeik: Davies, Chris Richards és a felnőtt meghívót kapó 17 éves Justin Che a július 7-én kezdődő amerikei Golden Cup miatt nem állhat majd egy ideig Nagelsmann rendelkezésére, Upamecano pedig U21-es EB-n fog szerepelni.

A Bayern másik új játékosán, Omar Richardson kívül – a jelenlegi helyzet alapján – az alábbi személyek lehetnek ott az első edzésektől fogva: Nübel, Nianzou, Sarr, Roca, Choupo-Moting.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top