Bajnokok Ligája

Inzaghi: Sokat dolgoztunk azért, hogy olyan meccseket játszunk, mint a holnapi

A Lazio vezetőedzője, illetve egyik játékosa a Bayern München elleni UEFA-bajnokok ligája-nyolcaddöntő visszavágója előtt nyilatkozott.

Simone Inzaghi

A BL-ben való szereplésről: Nem szerepeltünk a Bajnokok Ligájában több, mint 10 évig, a nyolcaddöntőket pedig az elmúlt 20 évben nem látogattuk. Muszáj többször elérnünk ezt a sorozatot. Sokat dolgoztunk az elmúlt években azért, hogy ilyen meccseket játszunk, mint a holnapi. Úgy utazunk Münchenbe, hogy a lehető legjobbunkat fogjuk nyújtani.

A Bayern elleni esélyekről: Holnap fontos, hogy igazi teljesítményt nyújtsunk a világ és Európa bajnoka ellen. Szükségünk lesz elszántságra, agresszióra és versenyképességre. Már játszottunk három idegenbeli mérkőzést ebben a kiírásban és veretlenül zártuk őket, még ha maguk az eredmények nem is tükrözik ezt. Holnap egy nagyszerű ellenféllel nézünk szembe, me gkell próbálnunk a legjobbunkat nyújtani.

Csapata eddigi teljesítményéről: Maximálisan ki kell élveznünk egy ilyen találkozót, mint a holnapi. Ambíciózusak vagyunk és elég jó volt eddig az útunk a Bajnokok Ligájában. A célunk az volt, hogy elérjük a legjobb 16 körét és ez sikerült is. Sajnos egy olyan meccs után, mint az odavágó, gyakorlatilag kilőttük magunkat a sorozatból.

Image

Gonzalo Escalante, a Lazio középpályása

Szerepéről a klubjában: Mindig is úgy tekintettem a Serie A-ra, hogy arról álmodoztam, egy nap majd ebben a ligában focizok. Lucas Leiva egy topjátékos, ebben a klubban pedig jól érzem magam és szeretek középpályást játszani 3-5-2-es rendszerben.

A Bayern elleni mérkőzésről: Ha úgy fogunk játszani, ahogyan én ismerem ezt a csapatot, akkor azért megyünk Münchenbe, hogy megnyerjük a meccset. A Bayern elleni összecsapás nagyon nehéz lesz, de úgy utazunk Münchenbe, hogy beleadunk mindent és győzni akarunk.

A visszavágó presztízséről: Mindenki szeretne egy olyan meccset játszani, mint a holnapi. Ez egyike azoknak a kihívásoknak, amelyekről álmodozunk.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top