Bajnokok Ligája

Győzelemmel hangolt a Lazio – ezt érdemes tudni róluk



Kedden a Bayern számára is folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei – a nyolcaddöntő odavágóját Rómában, a jó formában lévő Lazio ellen játssza a frankfurti vereséggel hangoló címvédő. Kicsit körbejártuk, hogy milyen szezont futnak a sasok, miben emelkednek ki a mezőnyből.

FORMA

Simone Inzaghi csapata a hétvégén Luis Alberto góljával 1-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a Sampdoria ellen – ez volt december közepe óta a kékek sorozatbeli hetedik győzelme a Stadio Olimpicoban.

A 2021-ben lejátszott tizenegy tétmeccsből nyolc győzelmet arattak, a veretesebb ellenfelek közül legyőzték többek között a Fiorentina, a Roma, egyszer pedig az Atalanta együttesét. Az olasz kupa negyeddöntőjében viszont kikaptak a bergamóiaktól, illetve az Inter is kétgólos különbséggel küldte haza őket.

BAJNOKSÁG

A bajnokságban jelenleg a negyedikek, habár az őket követő Juventus-Napoli páros két, a hetedik Atalanta pedig egy meccsel játszott náluk kevesebbet. 12 hazai bajnokiból hetet megnyertek, háromszor vesztesen vonultak le a pályáról: szeptemberben az Atalanta, novemberben és decemberben az Udinese és a Verona tudta őket legyőzni. A legutóbbi öt meccset figyelembevéve csak az Inter van náluk jobb formában.



Képtalálatok a következőre: ciro immobile

BAJNOKOK LIGÁJA

A Bajnokok Ligájában a Dortmund mögött a második helyen, a Brugge és a Zenit csapatát megelőzve mentek tovább – hat meccsből csak kettőt tudtak megnyerni, mindegyiket hazai pályán, de a Bayern, a City és a Chelsea mellet csak ők maradtak veretlenek. A gólkülönbségük nem annyira meggyőző: hat meccsen csak 11 gólt szereztek és meccsenként valamivel több, mint egyet kaptak, de a Dortmund elleni 3-1-es hazai győzelmükre joggal lehetnek büszkék.

KULCSEMBEREK

Játékosaik közül természetesen a tavalyi aranycipős, jelenleg is a csapat legeredményesebbjére, Ciro Immobilére kell leginkább odafigyelnük a védőknek: az olasz csatár 26 meccsen 19 gólt lőtt és négyet készített elő. Nem csak a bajnokásgban, hanem a BL-ben is ott van a leghatékonyabbak között: koronavírus és karantén miatt két meccset ki kellett hagynia, de amikor pályára lépett mindig gólt lőtt: négy meccsen összesen ötöt, átlagban pedig 65 percenként talált be egyszer. Azért a többiek sem hanyagolják el a gólszerzést: Felipe Caicedo és Luis Alberto összességében hét-hét, Milinkovic-Savic öt, Correa pedig négyszer volt eredményes a szezonban.

A Lazio a szezon eddigi összes meccsén háromvédős felállásban lépett pályára, általában a 3-5-2-es rendszert részesítik előnyben. Keretükben van egy Bayernben is megfordult játékos is – nevezetesen Pepe Reina, aki a Lazio elsőszámú hálóőrének számít, a müncheniek ellen is ő várható a kapuba. Előzetes kezdő: Reina – Patric, Acerbi, Marusic – Lulic, Luis Alberto, Milinkovic-Savic, Leiva, Lazzari – Correa, Immobile

Győzelemmel hangolt a Lazio – ezt érdemes tudni róluk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top