Klubvilágbajnokság

Győzelem a Vörös óriás ellen; jöhetnek a Tigrisek | Al Ahly 0-2 Bayern

2-0-ás bajor győzelemmel végződött a Bayern München és az Al Ahly klubvilágbajnoki elődöntője, így csütörtökön előbbi mérkőzhet meg a Tigres csapatával a világkupa-trófeáért.

Hansi Flick legerősebb kezdőjét küldte pályára az egyiptomi ellenfél ellen, így hátul kezdett a Davies, Alaba, Boateng, Pavard kvartett, míg a középpályán játszott Marc Roca, Joshua Kimmich és Thomas Müller is, illetve a két szélen Kingsley Coman és Serge Gnabry. Természetesen ott volt a csapatban a kapitány, Manuel Neuer és a már-már hihetetlen gólvágó, Robert Lewandowski is.

Az első lövés az Al Ahlytól jött, hiszen a 14. percben Mohamed Afsha próbálta Manuel Neuer kapujára emelni a labdát. A Bayern München gyorsan válaszolt, méghozzá nagy helyzetekkel. Előbb a 16. percben Kingsley Coman próbálkozott éles szögből, majd Thomas Müller fejelt egy szöglet után. Egy perccel később azonban kapitulált az egyiptomi csapat, amikor is Robert Lewandowski vágott be a kapuba egy Serge Gnabry által visszatett labdát.

Az egész mérkőzésen kevés helyzetet kialakító Al Ahly a 21. percben veszélyeztetett újra Taner Mohamed Neuer kezében elakadó fejese révén. A félidő második felében Marc Roca is ziccerbe került, ráadásul kétszer, viszont előbb mellé, majd a kapusba rúgta a játékszert. A 37. percben Joshua Kimmich és Lewandowski vihette a labdát az ellenfél szétszakadt védelmére, ám előbbi passza után a lengyel föléemelte a bőrgolyót. Az első félidő vége már csöndesebb mederben folyt, így a két csapat 1-0-ás bajor vezetésnél vonulhatott a félidőbe.

A második negyvenöt perc még lassabb iramban kezdődött, mint ahogyan az első végződött. Az Al Ahly igyekezett hosszú labdákkal elmenni egy-egy Bayern-labdavesztés után, de egy alkalommal sem jött össze nekik a kapuralövés. A 62. percben lejött Serge Gnabry és Thomas Müller is, helyükre pedig Leroy Sané és Eric-Maxim Choupo-Moting állt be, illetve hajrára beszállt a fiatal Musiala is, a bajorok takaréklángon égő támadószekciója pedig a 86. percben még villant egyet ismét Sané szép cselei és beadása után Lewandowski révén, így a Bayern 2-0-ás győzelem után jutott be a Klubvilágbajnokság fináléjába.

A gólok

Robert Lewandowski – 1:0 (17′)

 

Robert Lewandowski – 2:0 (86′)

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top