Bundesliga

“Ez egy munkásgyőzelem volt / Elégedett vagyok a csapattal” – Reakciók: FCB 2-1 FRE



A Freiburg elleni 2-1-es hazai győzelmet követő reakciók.

Hansi Flick: Nem volt egyszerű időszakunk, de fontos volt, hogy megmutattuk: győzni akarunk. A kezdettől fogva beleálltunk a párharcokba és előrefelé játszottunk. Az 1-0-át remekül hoztuk össze. Ezután növelhettük volna az előnyünket, akkor másképp alakult volna a játék is. A védelmünk összességében jól teljesített, még ha a hosszabbításban volt egy kis szerencsénk is. Megérdemeltük a győzelmet, fontos, hogy négy pontra növeltük az előnyünket – csak az számít, hogy megnyerjük a meccseinket. A következő, Augsburg és Schalke elleni meccseinken ugyanolyan koncentráltnak kell lennünk, mint ezen a találkozón. Elégedett vagyok a csapat fellépésével.

Jerome Boateng: Ez egy munkásgyőzelem volt. Összességében elégedettek lehetünk, de a játékstílusunkban javulnunk kell. Az előző hetek után világos volt, hogy nem megy minden magától. A végén veszélyben voltunk, de ezért csak mi vagyunk a felelősek – előtte volt két-három jó helyzetünk, el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Hátul szoros volt a helyzet, de fontos, hogy küzdöttünk. Nem volt egyszerű meccs, a Freiburg nem egy könnyű ellenfél. Ezt más csapatok ellen is bizonyítani fogják.

Leon Goretzka: Összességében egy jó meccset játszottunk és sok helyzetünk volt, végül pedig megérdemelten szereztük meg a három pontot – a többi csapat eredményeit figyelembe véve ez nagyon fontos volt. Voltak olyan szituációk, amikor könnyelműek voltunk és túl akartuk kombinálni a játékot. Hideg is volt, nem ezek voltak a legjobb körülmények, ráadásul egy jó formában lévő csapat ellen léptünk pályára. Nem volt egyszerű. Ha az ember csak egy góllal vezet, az utolsó tíz percben is küzdenie kell.

Christian Streich, a Freiburg edzője: Szerencsétlenül alakult, Santamaria megsérült és gólt kaptunk – ez nehéz szakasz volt, de 15 perc után jól tértünk vissza és tisztességesen játszottunk. Az 1-1 után egy kicsit túl mélyen rendezkedtünk be és megkaptuk a második gólt, de megvoltak a mi lehetőségeink is. Mindent megtettünk, de sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megszerezzük a másodikat. A Bayern győzelme nem érdemtelen, de ki is egyenlíthettünk volna.

Nils Petersen, a Freiburg játékosa: Az elmúlt hetek és a mai teljesítményünk sokatmondó, nagy lépést tettünk előre. Kellemetlen játszani ellenünk, de a Bayern ma egy góllal jobb volt. Bármi lehetséges lett volna.

Nicolas Höfler, a Freiburg játékosa: Kár, hogy nem tudtunk pontot szerezni. A Bayern ma verhető volt, illetve egy pontot hazavihettünk volna. Jó mecset játszottunk, sajnos ez nem fizetődött ki a végén. A szezon során jól magunkra találtunk, nagyon jó fejlődésen ment keresztül a csapatszellem. Csalódottak vagyunk, mert a végén volt pár óriási lehetőségünk. Egy pont szuper lett volna.

“Ez egy munkásgyőzelem volt / Elégedett vagyok a csapattal” – Reakciók: FCB 2-1 FRE
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top