Kicsit közelebb hoztunk titeket az idei UEFA Bajnokok Ligája szezon első bajor-érdekeltségű mérkőzéséhez, a forduló rangadójához, a Bayern München és az Atléico Madrid összecsapásához.

A két csapatról

A Bayern volt a tavalyi idény legjobbja Európában, hiszen mind a 11 meccsét megnyerte és ezek során 43 lőtt gól mellet mindössze nyolcszor kapitulált. Robert Lewandowskit, Manuel Neuert és Joshua Kimmichet, valamint Hansi Flicket azóta az UEFA díjazta is teljesítményéért, ám a csapat idén még jobb akar lenni. Ehhez pedig legelőször az Atlético Madrid eszén kell túljárni.

Kingsley Coman – aki Bayern legutolsó BL-meccsén, a fináléban a győztes gólt szerezte – ugorhat be a szélre. A francia a szezon elején koronavírus-fertőzés gyanúja miatt volt kénytelen kihagyni pár találkozót, most azonban Sané lassan véget érő sérülése és Serge Gnabry vírus miatti kidőlése miatt egészen biztosan ott lesz a kezdőben. A jobb szélen pedig Douglas Costa kaphat lehetőséget Flicktől. Joshua Kimmich visszatérhet a kezdőbe, miután az Arminia Bielefeld elleni 4-1-es győzelmet ki kellett hagynia második gyermeke születése miatt. A védelemben többek között továbbra is Lucas Hernández élvezheti az edző bizalmát, Davies játéka kérdéses.

Az Atléticó tavaly a negyeddöntőig jutott, ahol a jelenlegi Bundesliga-évad éllovasa, az RB Leipzig állította meg. Diego Simeone alakulata az elmúlt hat szezonban kétszer is ezüstérmes lett, idén azonban egészen biztosan nem elégszenek meg a másodiknak járó díjjal. Ezen a linken egyébként többet megtudhattok a madridi csapat múltjáról.

A Matracosok veretlenül kezdték a La Liga új szezonját (két győzelem, két döntetlen), ráadásul megszerezték a Barcelona klasszis támadóját, Luis Suárezt, akinek szívós csatártársa, Diego Costa a mérkőzés előtt kidőlt a sorból egy combsérülés miatt. Saúl és Renan Lodi sem tűnik játékra foghatónak, őket a hasonlóan új szerzemény, Lucas Torreira és a csere-balhátvéd, Hermoso pótolhatja. Az “A” jelű csoport másik meccsén egyébként a Szoboszlai Dominikkel felálló Salzburg a Lokomotiv Moszkvát fogadja.

A játékvezető Michael Oliver lesz.

A mérkőzés számokban

Az elmúlt BL-szezon gólkirálya Robert Lewandowski volt 15 találattal. Suárez ötször talált be az előző idényben, még a Barca képviseletében.

A Bayern balszélső hátvédje, Lucas Hernández több, mint 100 találkozón játszott az Atlétiben és két trófeát szerzett a színükben (Európa-liga, UEFA-szuperkupa).

Davies, Hernández baloldali kihívója az előző szezonban nyolc meccsen négy gólpasszt osztott ki a legrangosabb európai kupasorozatban, ráadásul ő lett az első kanadai, aki elhódította a trófeát.

A Matracosok 2014-ben és 2016-ban is döntőt veszítettek, mindkétszer a Real Madrid ellen. Korábban is vesztettek el finálét, mégpedig 1974-ben a Bayern ellen megismételt mérkőzésen. Csakúgy, mint a Királyi Gárda ellen hat éve, akkor is 4-1-re kaptak ki.

Nyilatkozatok

Hansi Flick, a Bayern edzője: “A Bajnokok Ligája első meccsét az Atlético ellen játszani egy csúcs lesz. Diego Simeonénak ismét sikerült továbbfejlesztenie a csapatot. Az övék Európa egyik legjobb védelme, az előrejátékban is hihetetlenül magasak a kvalitásaik. Szorosan és összetetten kell játszani és nyomás alatt tartani az ellenfelet. Ez egy kiegyenlített meccs lesz, mert az Atlético azt hozza, amit az edző is képvisel – nagyon nagy szenvedéllyel játszanak. Várom a meccset, és örülök az ellenfél edzőjének is – az elmúlt kilenc évben kiemelkedő munkát végzett.” Bővebben…

Lucas Hernández, a Bayern védője: “Elsősorban örülök, hogy találkozhatok az egykori kollégáimmal, de a pályán egyértelműen csak a Bayern számít. Minden meccset meg akarunk nyerni. Ez a hozzáállásom. Diego Costa hiánya természetesen komoly veszteség számukra, de rengeteg támadójuk van. Bárki is lép pályára, jó minőséget fognak prezentálni.” Bővebben…

Diego Simeone, az Atlético trénere: “Rendesen felkészültünk egy erős ellenfélből és megpróbálunk megtenni mindent, hogy megsebezzük őket. Természetesen területekre lesz szükségünk. Ugyanakkor biztosítanunk kell, hogy ők se találjanak üres helyeket. A váltás nagyon fontos. Mindig is az volt a hozzáállásunk, hogy hátul szilárdan álltunk, eközben pedig elől is alkossunk valamit. A Bayern a címvédő és a világ legjobb csapatainak egyike. Meg akarjuk mutatni, hogy összetartunk.”

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Pavard, Süle, Alaba, Hernandez – Kimmich, Goretzka – Costa, Müller, Coman – Lewandowski

Atlético: Oblak – Trippier, Savic, Felipe, Hermoso – Correa, Torreira, Koke, Carrasco – Félix, Suárez

A találkozó 21:00-tól kezdődik és az M4 Sport csatornáján lehet élőben követni.

A Matracosok ellen nyitunk a BL-ben | Előzetes: Bayern v Atlético
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top