Bajnokok Ligája

Kisorsolták a BL-csoportokat / A bajorok taroltak a díjkiosztó gálán



Az UEFA október 1-jei athéni gáláján kisorsolták a Bajnokok Ligája új idényének csoportbeosztását, valamint megnevezték az előző kiírás legjobbjait, amelyekről a tavaly résztvevő csapat edzői és az UEFA-tagországok 1-1 újságírói szavazhattak.

A Bayern csoportját a szurkolói közvélemény pozitívan fogadta. A Suarezzel kiegészült Atletico Madrid csapatának személyében lesz egy szívós ellenfél, amely ellen izgalmas erőfelmérőt láthatunk már a sorozat korai szakaszában. A harmadik kalapos, látványos focit játszó Salzburg csapatában Szoboszlai Dominik akár ellenünk is bizonyíthat, TV-közvetítéses szempontból is jól fog jönni ez a párosítás. A Lokomotiv Moszkva helyett nem lett volna rossz a Barca – Juve – Dinamo Kijev hármast kapó Ferencvárost kapni, de már megszoktuk, hogy gyakran sorsolnak össze minket egy keleti ellenféllel. Közvetítéses szempontból az oroszországi meccs szintén kapóra jön, azt a korábbi kezdés miatt valószínűleg szintén élőben nézhetjük majd a televízióban.

⚽ Jó hír, hogy az UEFA közleménye szerint a mérkőzéseken – a helyi hatóság beleegyezésével – akár 30 százalékos kihasználtság is lehet a stadionokban. 

⚽ A pontos menetrendet az Európa Liga sorsolás után dolgozza ki az Európai Labdarúgó Szövetség. Az első forduló Október 20/21-én kerül megrendezésre. Pihenésre nem lesz sok idő, ugyanis az első három forduló mérkőzései között csak egyetlen hét fog eltelni, a visszavágók is három hét alatt kerülnek megrendezésre.




A különböző kalapokból való sorsolással együtt megtartották a tavalyi év legjobb játékosainak a kihirdetését is.

AZ ÉV KAPUSA:

 

1 Manuel Neuer (Bayern) – 376 pont
2 Jan Oblak (Atlético) – 92 pont
3 Keylor Navas (Paris) – 89 pont
4 Anthony Lopes (Lyon) – 46 pont
5 Alisson Becker (Liverpool) – 28 pont
6 Thibaut Courtois (Real Madrid) – 18 pont
= Marc-André ter Stegen (Barcelona) – pont
8 Péter Gulácsi (RB Leipzig) – 15 pont
9 Wojciech Szczęsny (Juventus) – 10 pont
10 Ederson (Manchester City) – 8 pont

AZ ÉV VÉDŐJE:

 

1 Joshua Kimmich (Bayern) – 161 pont
2 Alphonso Davies (Bayern) – 138 pont
3 David Alaba (Bayern) – 119 pont
4
Virgil van Dijk (Liverpool) – 79 pont
5 Thiago Silva (Paris Saint-Germain) – 54 pont
6 Dayot Upamecano (RB Leipzig) – 46 pont
7 Sergio Ramos (Real Madrid) – 35 pont
8 Marquinhos (Paris Saint-Germain) – 21 pont
9 Trent Alexander-Arnold (Liverpool) – 10 pont
10 Matthijs de Ligt (Juventus) – 8 pont

AZ ÉV KÖZÉPPÁLYÁSA:

Kevin De Bruyne voted best midfielder by UEFA, Lewandowski best player | En24 World

1 Kevin De Bruyne (Manchester City) – 171 pont
2 Thiago Alcántara (Bayern) – 169 pont
3 Thomas Müller (Bayern) – 78 pont
4 Serge Gnabry (Bayern) – 46 pont
5 Marquinhos (Paris Saint-Germain) – 44 pont
6 Joshua Kimmich (Bayern) – 40 pont
7 Leon Goretzka (Bayern) – 39 pont
8 Houssem Aouar (Lyon) – 22 pont
9 Ángel Di María (Paris Saint-Germain) – 20 pont
10 Marcel Sabitzer (RB Leipzig) – 18 pont


AZ ÉV CSATÁRA:

 

1 Robert Lewandowski (Bayern) – 361 pont
2 Kylian Mbappé (Paris) – 72 pont
3 Neymar (Paris) – 62 pont
4 Serge Gnabry (Bayern) – 46 pont
5 Erling Braut Haaland (Salzburg/Dortmund) – 33 pont
= Lionel Messi (Barcelona) – 33 pont
7 Thomas Müller (Bayern) – 29 pont
8 Cristiano Ronaldo (Juventus) – 18 pont
9 Ángel Di María (Paris Saint-Germain) – 9 pont
10 Sadio Mané (Liverpool) – 8 pont

AZ ÉV JÁTÉKOSA:

Lewandowski named UEFA men's player of year - France 24

1 Robert Lewandowski (Bayern) – 477 pont
2 Kevin De Bruyne (Manchester City) – 90 pont
3 Manuel Neuer (Bayern) – 66 pont
4 Lionel Messi (Barcelona) 53 pont
= Neymar (Paris Saint-Germain) 53 pont
6 Thomas Müller (Bayern) 41 pont
7 Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain) 39 pont
8 Thiago Alcántara (Bayern) 27 pont
9 Joshua Kimmich (Bayern) 26 pont
10 Cristiano Ronaldo (Juventus) 25 pont

AZ ÉV EDZŐJE:

 

1 Hansi Flick (Bayern) – 476 pont
2 Jürgen Klopp (Liverpool – 212 pont
3 Julian Nagelsmann (Leipzig) – 76 pont
4 Thomas Tuchel (Paris Saint-Germain) – 76 pont
5 Gian Piero Gasperini (Atalanta) – 68 pont
6 Julen Lopetegui (Sevilla) – 57 pont
7 Rudi Garcia (Lyon) – 32 pont
8 Zinédine Zidane (Real Madrid) – 25 pont
9 Josep Guardiola (Manchester City) – 11 pont
10 Antonio Conte (Inter) – 9 pont

Az év videója Thomas Müller nevéhez fűződik, aki az interneten gratulált csapattársainak.

Kisorsolták a BL-csoportokat / A bajorok taroltak a díjkiosztó gálán
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top