Átigazolási hír

Dest Münchenben, Javi elhagyja a klubot

Thiago távozása után a Bayern következő, egyben utolsó spanyol játékosa is elhagyja a klubot – egyelőre még nem hivatalos.

Javi Martínez ugyan a keddi edzésen még részt vett, az ezt követő Paulaner fotózáson már nem tartott a csapattal. A BILD úgy tudja, hogy Javit hamarosan bejelentik a Bilbaonál – így a Bayern csütörtöki Szuperkupa-döntőjének a keretében sem lesz már ott.

UPDATE: Javi ott van a csapat budapesti Szuperkupa-döntő keretében.

Paulaner csapatfotó – Javi Martínez nélkül, Sven Ulléval.

Közzétette: bayernszektor.hu – 2020. szeptember 22., kedd

 

Korábbi sajtóhírek szerint 10 millió alatti összeget csenget ki a Bilbao a német Rekordbajnoknak “Maschinezért”, akit 2021-ig köt szerződés a klubhoz. Martínez lesz az Athletic új #2-ese.

Martínez nem volt ott, insta-bejegyzése alapján viszont Sergino Dest ellátogatott a Bayern hagyományos Paulaner-fotózására. Kérdés, hogy vajon mikor jelentik be az átigazolását és melyik mérkőzésen lesz először tagja a csapat keretének.

Dest az instán árulta el, hogy ott volt a Bayern mai sörös fotózásának helyszínén. 😎 (azóta törölte a posztból a lokációt.)Sergeino (Serge + Sergino) párosa ütős lesz?

Közzétette: bayernszektor.hu – 2020. szeptember 22., kedd

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top