Átigazolási hír

Kalle: A Bayernnél nem lesz nyári kiárusítás; Thiago távozni akar, David el tudja képzelni a maradást



Karl-Heinz Rummenigge a csütörtöki Sané-sajtótájékoztatón beszélt Thiago és Alaba helyzetéről.

Thiagoról: Thiago ügyében áll a dolog – pozitívak és optimisták voltunk, de elmondta, hogy szívesen próbálna ki valami mást. Eddig egy klub sem jelentkezett nálunk, de az nyilvánvaló, hogy meghozta a döntését és távozni akar. Abban az esetben, ha nem szeretné meghosszabbítani a szerződését, foglalkoznunk kell a távozásával. Olyan számokat olvasok a lapokban, amelyeken mi csak mosolygunk. A korona ellenére a Bayernnél nem lesz nyári kiárusítás.

Kép


“Tény, hogy Thiagoval és Alabával akarjuk lejátszani a hátralévő BL-meccseinket. 2021-ig van szerződésük. Mindenképp játszani fognak a minitornán, ezután meglátjuk mi lesz.”

Alabáról: Hasan megbeszéléseket folytat David ügynökével. Alapvetően meg akarjuk hosszabbítani a szerződését, de megoldás még nem született. Az ő esetében még várnunk kell. Az átigazolási díjak észlelhetően csökkentek, de a fizetések nem – úgy tűnik pár ügynöknek még az a véleménye, hogy a korona ellenére a világ teljesen rendben van, a nap továbbra is süt – de ez nem így van. Viszont talán van lehetőség arra, hogy valamilyen kompromisszumra jussunk. Fontos, hogy mit akar a játékos. Akar-e a Bayernnél továbbra is egy topcsapatban játszani, ahol a hazai és a nemzetközi célokat elérheti, vagy valami újat akar csinálni. David eltudja képzelni, hogy Münchenben maradjon. Nem titok, hogy az ő esetében csak pénzügyi kérdésekről van szó. Nyílt lapokkal játszunk, most viszont az ügynökén, és végsősorban rajta múlik, hogy maradni szeretne-e annál a klubnál, ahol naggyá vált és ahol az elmúlt 12 évben sikeres volt. Ez a mi elsődleges opciónk – de nem akarjuk siettetni őket, Thiagonak és Davidnak először a BL-re kell koncentrálniuk.

Boatengről és Martínezről: Jövőre jár le a szerződésük, de meglátjuk, hogy maradni akarnak és kitöltik-e a szerződésüket vagy valami mást szeretnének csinálni.

Kalle: A Bayernnél nem lesz nyári kiárusítás; Thiago távozni akar, David el tudja képzelni a maradást
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top