Interjú / Nyilatkozat

Contento: Az elmúlt időszakban a feleségem sikeresebb volt nálam



Diego Contento, a Bayern egykori játékosa a következő szezont a másodosztályú Sandhausen csapatában kezdi meg. Pár témában a BILD-nek nyilatkozott.

A 30 éves balbekk, aki tizenegy címet, köztük három bajnokságot és BL-t is nyert a bajorokkal, valamint a Chelsea elleni 2012-es döntőben is ott volt a pályán, amikor Alabát kellett pótolnia –  a Düsseldorf csapatában viszont két év alatt 22 perc játéklehetőséget kapott azt is a legelső kupameccsén. Az első idényének teljes egészét keresztszalag-szakadás miatt kellett kihagynia, a legutóbbi szezonban pedig egészségesként sem kapott egyetlen játékperc lehetőséget sem. 

Van Aanholt 'no longer wanted to be here', but Diego Contento ...

A Bayern utánpótlásáról: A két bátyám az F-Jugendben (U10/11) játszottak. Nem voltak már kisgyerekek. Én négy voltam, a papánkkal a pálya szélén labdázgattunk. Akkor figyeltek fel rám, játszhattam én is az F-Jugenddel.

A profiknál eltöltött évekről: Jürgen Klinsmann irányítása alatt kezdtem, ezután Louis van Gaal támogatását élveztem. Természetesen fantasztikus, eredményekben gazdag időszak volt, sok szép pillanattal és nagy nyomással karöltve. Ribéryvel és Alabával még mindig jó barátságban vagyunk.

A 2014-es Bordeaux-hoz való átigazolásáról: A Bayern korábbi profija, Willy Sagnol lett ott az edző és ajánlatot tett nekem. Szép éveink voltak ott, Bordeaux pedig egy csodálatos város. Szinte mindig játszottam, bejutottunk az Európa Ligába is. Végül azonban vissza akartam térni Németországba.




A németbe való visszatéréséről: Az elmúlt két év nehéz időszak volt számomra, de most már előre tekintek.

A sandhauseni terveiről: Koschinat edző és Kabaca sportigazgató nagy megbecsülést tanúsított irántam, ezt meg akarom hálálni. A Sandhausen elég jó házszám lett a német futballban. Sok tervem van itt, meggyőződésem, hogy ismét el tudom érni a Bayernes időszakomban nyújtott nívómat.

Feleségéről, Jessicáról: Az Easy-Tutor online segítséget nyújtó felület üzemeltetésében vesz részt, illetve sok Bundesliga-klubbal dolgozik együtt. Mondhatni, hogy az elmúlt két évben sikeresebb volt, mint én. Most viszont én jövök…

Fortuna Düsseldorf: Frau von Diego Contento hilft Corona ...

Contento: Az elmúlt időszakban a feleségem sikeresebb volt nálam
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top