DFB-kupa

“Büszkék vagyunk / Megpróbáljuk begyűjteni a triplát is” – A Leverkusen elleni kupadöntő reakciói



A Bayern megnyerte a DFB-kupa 77. kiírását. A Leverkusen elleni 4-2-es győzelem reakcióit olvashatjátok.

🔴 Hansi Flick: Büszkén fogunk távozni a stadionból azért, amit elértünk! Szenzációs volt, amit a csapat az elmúlt hetekben játszott, a hozzáállás is fantasztikus. Remekül látni a csapat saját erősségeibe vetett bizalmát. Egyszerűen nagyon boldogok vagyunk, kivételes amit a csapat teljesít. A második félidőben volt pár dolog, amit a jövőben jobban akarunk csinálni, de ma csak örvendezünk a duplázás miatt. A játékosok most pár napra elutaznak, ezután pedig a BL-re készülünk fel.

Thiagóról és Alabáról: Mindent bevetek azért, hogy ezt a két minőségi játékost továbbra is a sorainkban tudhassuk. Megpróbálom összetartani a keretet. Megteszek mindent, hogy Thiago itt maradjon. Látni, hogy 100 százalékosan azonosulni tudott a klubbal.

Alabáról: Világklasszis gólt lőtt. Kivételes játékossá fejlődött a pozíciójában. Nem csak a pályán tesz jót nekünk. Tudja, hogy élvezi a klub óriási megbecsülését. Különleges dolog lenne, ha David a Bayernnél fejezni be a pályafutását.

Lewandowskiról: Ha valaki látja, hogy 34 gólt lőtt a Budesligában, akkor el is gondolkodik rajta, hogy ez Aranylabdássá teheti őt. Minden elvárást teljesít és jó teljesítményt nyújtott ebben a szezonban is. Kívánom neki, hogy nyerje meg.

Kép

🔴 Manuel Neuer: Egyszerűen csak örülünk és büszkék vagyunk az egész csapat teljesítményére. A koronahelyzet miatt ez a kupagyőzelem nagyon speciális, ilyen élményt még nem éltünk át. Az elmúlt hetekben ettől függetlenül egy motivált és sikeréhes FC Bayernt éltünk meg, amelyben minden játékos a legjobb teljesítményét nyújtotta. Most lesz egy kis szünetünk, ezután felkészülünk, s megpróbáljuk begyűjteni a triplát is.

Kép


🔴 Thomas Müller: Ez egy kissé szomorú pillanat – a bajnokság a mindennapi ügyünk volt, természetesen végig akartuk játszani. De amikor egy ilyen döntőn hiányoznak a szurkolók, az a díjátadónál már elgondolkodtat egy percre. Egyszerűen nem ugyanaz az érzés.

Winning DFB-Pokal in empty Olympiastadion 'hurts' Muller ...

🔴 Robert Lewandowski: Megmutattuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat és feltétlenül meg akarjuk nyerni a kupát. Örülök, hogy az egész csapat jól játszott. Az első félidő teljes egészét nagyon erősen hoztuk le. Az első gólomnál azt gondoltam: “Csak próbáld meg!” A másodiknál remek előkészítést kaptam Ivan Perisictől, láttam, hogy a kapus egy kicsit alászalad.

Robert Lewandowski on Twitter: "Another title 🏆🏆... but we are ...

🔴 Serge Gnabry: Nagyon boldogok vagyunk, hogy dupláztunk. Az első félidőben teljes mértékben kontroll alatt tartottuk a játékot, több gólt is szerezhettünk volna. A szünet után már nem játszottunk úgy, mint korábban – a Leverkusennek volt pár kontrája, ekkor jobban a kezünkbe kellett volna vennünk az irányítást. Végül viszont magabiztosan nyertük meg a kupát és ez a legfontosabb. Természetesen nagyon hiányoljuk a szurkolókat. Az ünneplésünk egy kisebb jelképe annak, hogy gondolunk rájuk, és nagyon hálásak vagyunk nekik a folyamatos támogatásért.

Serge Gnabry on Twitter: "Couldn't ask for a better team to share ...


🔴 David Alaba: Hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy hazavihetjük a kupát. Szívesen tudhattuk volna itt a rajongóinkat, ezért is mentünk oda az üres szektorokhoz, hogy köszönetet mondjunk nekik. A szabadrúgásnál tulajdonképpen mást akartam kipróbálni, de végül másképp döntöttem és szerencsére sikerült. Hosszabbítok-e? Ma ünneplünk.

Bayern & Germany's tweet - "Flick & Alaba 🏆 " - Trendsmap

🔴 Karl-Heinz Rummenigge: Ez az 50. hazai címünk és azt hiszem, hogy ma ez a legfontosabb. 3-0-ra vezettünk és a középpályán néha túl mohón játszottunk, amellyel visszahívtuk az ellenfelet a mérkőzésbe – ezáltal bajba kerülhettünk volna. De ha az ember duplázik és a harmadik sorozatban is képviselteti magát, az már valami! Ehhez nagy gratulációt szeretnék kifejezni a csapatnak. Hansi Flick ismét csúccsá fejlesztette ezt a csapatot, a foci ismét olyan volt, amilyennek a Bayernnél lennie kell.

Kép

🆚 Peter Bosz: A Bayern ma 90 percen keresztül jobb volt. Az első félidőben nem jöttek össze az utolsó passzok, ezt a másodikban kicsit jobban csináltuk. Ezáltal megvoltak a helyzeteink is arra, hogy izgalmasabbá tegyük a mérkőzést, de sajnos nem sikerült többet kihozni belőle.

🆚 Lars Bender: Csak gratulálni lehet az FC Bayernnek. Hihetetlenül jó állapotban vannak. Mi eleinte nem voltunk jelen a meccsben, talán hiányzott egy kis bátorság, bizalom és tapasztalat. Hátra kényszerültünk és a Bayern ellen ez nagyon nehéz dolog. A második félidőben megvolt a lehetőségünk, hogy egy kis izgalmat okozzzunk. De az adódó pillanatainkat sajnos elhibáztuk.

⭕ Fritz Keller, a DFB -elnöke: Nagyszerű, hogy egyáltalán itt lehettünk, ezt a tudomány és a politika fontos embereinek is köszönjük. Ez, a 77. kupaszéria be fog vonulni a történelembe. Hihetetlenül sajnálom, hogy nem voltak szurkolók. Kedves rajongók, fájdalmasan hiányoztak ma nekünk.

⭕Bastian Schweinsteiger, az ARD szakértője: Őszintén szólva nem gondoltam, hogy Hansi Flick alatt ilyen formának örvend majd a klub. Nagyon meglepett, milyen jól mennek a dolgok. Egy ilyen mérleget elérni, nem egyszerű. Flick nagyon jól képes bánni a játékosokkal, és ez a Bayernnél nagyon szükséges. Ez az eredményeken is látszik.

 

“Büszkék vagyunk / Megpróbáljuk begyűjteni a triplát is” – A Leverkusen elleni kupadöntő reakciói
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top