Interjú / Nyilatkozat

Hoeness: Hansinak sikerült egy nagyszerű csapatot formálnia; Sané még vonzóbbá teszi a Bayernt



A Bayern tiszteletbeli elnöke és felügyelőbizottságának tagja a Sport1-nek adott interjújában a Bayernen kívül a kupadöntőről, a BL-ről, Flick munkásságáról, Havertzről, Brazzoról és Sanéről is nyilatkozott.

A kupadöntőről: Nagyszerű dolog, hogy ismét ott vagyunk a döntőben, mindig különleges dolog, ha duplázni tudunk. Kár, hogy a döntőt nézők nélkül kell megvívnunk, ugyanis a berlini döntő ugyanolyan rangossá vált, mint egy hasonló meccs a Wembley-stadionban. El kell fogadnunk a zártkapus döntőt és kész. Én ott leszek a stadionban.

A csapata által elvárt előadásáról: A csapatunk az utolsó, Wolfsburg elleni meccséig bizonyította, hogy fenn tudja tartani a felfokozottságot és hihetetlenül elkötelezetten és nagy szenvedéllyel tud játszani. Ezért feltételezem, hogy a szombati meccsen is ez lesz majd. Nagyon fontos, hogy a csapat nem arra figyel, hogy az Önök által folyamatosan leírt favorit szerepkörben van, hanem koncentráltan és következetesen közelíti meg ezt a meccset is. Ha most is így lesz, akkor jó meccs lesz számunkra.

A koronás bajnoki címről: A bajnokságot nagyon következetesen és magas szinten játszottuk végig. Remekül kompenzáltuk, hogy nézők nélkül kellett játszanunk, feltételezem, hogy ez a hétvégén is így lesz. A címeket és a győzelmeket természetesen kissé alábecsülik, de ezeknek a címeknek a sportszakmai értéke ugyanolyan értékes, mintha nézők előtt nyertük volna meg.




A Bajnokok Ligájáról: A kupadöntő után elegendő időnk lesz, hogy felkészüljünk a BL-re. Semmi értelmét nem látom, hogy már most a duplázásról vagy a triplázásról beszéljünk. Meglátjuk mi sül ki a BL-ből. Feltételezem, hogy a Chelseat megverjük és bejutunk a negyeddöntőbe. Ezután várunk. Ezekben a bizonytalan időkben nincs értelme jósolgatni. Hétről hétre kell gondolkodnunk.

A Hansi Flick irányítása alatti fejlődésről: Az ember mindig reméli, hogy a csapata úgy játszik, ahogyan most a miénk is teszi. Mindig jó egyéni játékosaink voltak, de Hansinak remekül sikerült ezekből az egyéni játékosokból egy nagyszerű csapatot formálnia. Az az érzésem, hogy a játékosok élvezik a focit és a foglalkozásukat, és ezt minden hétvégén meg is ünneplik. Nagyon pozitívnak tartom, hogy itthon és külföldön is dicsérik a látványos támadófocinkat.

Arról, hogy tavaly távozási tanácsot adott Boának: Nem szeretnék egyetlen játékosról sem beszélni, ez a klubvezetőség és az edzők dolga. Nagyon örülök, hogy a csapat, és természetesen Jerome is ilyen kiemelkedően játszik.

Havertz teljesítményéről: Kai Havertz egy lenyűgöző futballista, aki fiatalkora ellenére már most kivételes teljesítményt nyújt. A Leverkusen egy jó napot kifogva szinte bármelyik csapatot képes megverni vele, ezért a csapatunknak nagyon elővigyázatosan és koncentráltan kell hozzáállnia a dolgokhoz.

Ez a jelenlegi helyzet Havertz ügyében | bayernszektor.hu


Arról, hogy a Bayernnek meg kell-e szereznie Havertzet: Nem szeretnék röviddel egy ilyen mérkőzés előtt bármilyen személyi diskurzusban részt venni. Ha foglalkozom ezzel a személlyel, akkor egész héten erről fognak beszélni, amit én nem szeretnék.

Salihamidzicsről: Hasan három éve van itt és sokan nagyon kritikusan kezelték őt. Én soha nem tekintettem rá ilyen kritikusan, mindig tanáccsal és tettekkel álltam ki mellette. Kedden megköszönte a támogatásomat, mert ezzel egy új fejezet kezdődött az életében. Óriási kitüntetés számára, hogy az FC Bayern tanácsának a tagja lehet. Megérdemelte a sportizgatóból a vezetőségbe való előléptetését, mert keményen megdolgozott érte. Nagyra tartom őt azért, amiért soha nem tért le az útjától, még akkor sem, amikor negatívan beszéltek róla a nyilvánosságban.

Brazzo munkájáról: Nem szeretném egy sportigazgató munkáját egy-két átigazolás alapján megítélni, a teljes képet figyelem. Hasan a Jochen Sauerrel, Hermann Gerlanddal és Hansi Flickkel való munkája során elérte, hogy a majd’ 100 millió eurót kóstáló akadémiánkat működésbe hozza. Az, hogy az FC Bayern szerkezetét továbbfejlesztette, sokkal fontosabb számomra, mint az, hogy sikerült-e összehoznia egy transzfert vagy sem. Sokkal fontosabb az is, hogy az ificsapatunk listavezető a 3. Ligában, valamint, hogy az ebből az ifijátékosokból álló tartaléksorból páran már az első csapatban is bemutatkozhattak. Ez a klub alapja. Az is fontos, hogy olyan vezetőedzőnk van, aki pályára is küldi ezeket a játékosokat.

Sané átigazolásáról: Nagyon örülök, hogy Leroy az FC Bayernhez jön. Az ilyesfajta transzferek még vonzóbbá tesznek egy ilyen csapatot. Nagyon jó munkát végeztek a felelősök.

Uli Hoeneß adelt Hasan Salihamidzic: "Hat sich nie vom Weg ...

Hoeness: Hansinak sikerült egy nagyszerű csapatot formálnia; Sané még vonzóbbá teszi a Bayernt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top