Interjú / Nyilatkozat

Neuer: Az összetartó csapatok előnyben vannak ebben a szituációban



Manuel Neuer instagramon tartott kérdezz-felelek topicot Wolff Fuss kommentátorral. Ennek részleteit az fcbayern.de gyűjtésében közöljük.

 

A napirendről: Reggel tüneti vizsgálataink vannak, ezután megyünk a Campusra edzeni, ahol csak mi vagyunk. Az edzőpályán normálisan mennek a dolgok, hivatalos csapatedzéssel készülünk a következő mérkőzésre. Mindannyian örülünk, hogy egy kicsit visszatérhetünk a normalitásokhoz, főleg a pályán. Este mindig megy valamilyen film a szálloda aulájában, amit kivetítőn nézünk. Eddig a Gladiátort, az Életrevalókat és a Hetedik című filmeket néztük meg.

A szezon folytatásáról: Természetesen örülünk, hogy játszhatunk, de szívesen kívánnánk más körülményeket. Mindenkit megértünk, azokat is, akik kritizálják a folytatást. Sok munkahelyről, a klubok olyan dolgozóiról van szó, akik részben a klub egzisztenciájáért dolgoznak. Mi rajtolunk elsőként, nemzetközileg is figyelemmel leszünk kísérve, hogyan és miképp zajlik ez az egész. Reméljük, hogy minden a terv szerint alakul.

A múlt hétről: Remekül készültünk fel és használtuk fel az időt. Minden stábtagnak, az edzői csapatnak és az összes játékosnak szeretnék köszönetet mondani. Mindannyian remekül csináltuk – azokban a hetekben is, amikor otthon edzettünk. Az edzők sokat gondoskodtak és nagy erőfeszítéseket tettek ennek érdekében, ugyanis a munka mindig nagyon változatos volt.



Az otthoni edzésről: Toni Tapalovic kapusedzőnkkel a videós edzések után mindig edzettem otthon is. Néha vissza kellett hoznunk a labdákat, mert a hegyoldalban élek, de tulajdonképpen ezt is felfoghatjuk egy extragyakorlatként.

A zártkapus meccsekről: Egy nézőkkel teli meccsen alapesetben el tudom érni a védőket, most viszont szinte mindent hallani fogunk a pályán. Azt hiszem, hogy a jól felépített, összetartó és jó csapatszellemmel rendelkező csapatok előnyben vannak ebben a helyzetben. Talán van egy-két játékos, aki az adott körülmények között, a tribünről érkező nyomás nélkül jobban teljesít – habár mi játékosok szeretjük, ha támogatva vagyunk és a közönség előtt játszhatunk. Vasárnap már edzettünk az Allianz Arénában. Az idegenbeli BL-meccsek előtt gyakran edzünk üres stadionokban, illetve volt már egy zártkapus mérkőzésünk Moszkvában, egy viszonylag kisebb stadionban. Biztos más lesz, ha az ember nagy stadionban, nézők nélkül léphet pályára.

A futballisták társadalmi felelősségvállalásáról: Nagyon sokan figyelnek ránk, mert mi startolunk elsőként. Ez nem csak a futballról szól, hanem az egész sportról, az élsportról és a tömegsportról. Minden sportrajongó szeretne újra sportolni és szeretné ismételten érezni a közösséget. Ha az első kerekek forgásba lendülnek, az már önmagában is egy nagyon pozitív dolog.


Neuer: Az összetartó csapatok előnyben vannak ebben a szituációban
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top