Egyéb

Az ifik, a hölgyek és a válogatott mérkőzéseit is szüneteltetik – edzések sem lesznek?



Mint ismert, a DFL pénteken bejelentette, hogy a Bundesliga I és II küzdelmei a koronavírus miatt április 2-ig biztosan szünetelni fognak, az UEFA határozata alapján pedig bizonytalan ideig az európai kupameccsek, így a Bayern – Chelsea is halasztásra kerül.

Képtalálatok a következőre: allianz arena

ELMARAD A VÁLOGATOTT MECCS

Nürnberg városa pénteken bejelentette, hogy visszamondja a március 31-én a városukban megrendezésre tervezett Németország – Olaszország mérkőzést. A város megtiltotta a 100 főnél magasabb látogatottságú rendezvények szervezését – mivel a csapatok, képviselőik és a média emberei önmagukban kiteszik ezt a tömeget, így a mérkőzés törlése “elkerülhetetlené vált”.

Képtalálatok a következőre: nürnberg stadion

HALASZTÁS A HARMADOSZTÁLYBAN

A Bayern II-t érintő harmadosztály következő két fordulóját elhalasztják, a 30. forduló sorsáról pedig a hétfői rendkívüli gyűlésen próbálnak meg dönteni. Sebastian Hoeness játékosai március 14-én az Ingolstadt, március 17-én pedig a Preußen Münster ellen léptek volna pályára – ezeket a meccseket a jelenlegi terv szerint legkorábban május elején szeretnék pótolni.

Képtalálatok a következőre: grünwalder stadion



SZÜNET AZ UTÁNPÓTLÁSBAN

A DFB az U19-es és az U17-es bajnokikat is törölte. A Demichelis-Schwarz duó irányította 19 éven aluliak március 14-ei Fürth, illetve a Klose vezette 17 éven aluliak március 15-ei Nürnberg, valamint a március 21-ei Stuttgarter Kickers elleni mérkőzését is elhalalasztották. A Bajor Futballszövetség (BFV) határozata szerint a tartomány többi utánpótláscsapatai legalább március 23-ig nem lépnek pályára.

Képtalálatok a következőre: bayern campus

TÖRÖLT ÉS ZÁRTKAPUS MECCS A CSAJOKNAK

A Bayern női proficsapata legközelebb március 28-án játszik egy Hoffenheim elleni hazai bajnokit, illetve április 1-jére van kitűzve egy Lyon elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzés a Campuson. Ezeket állítólag nézők nélkül, de már megrendezik, természetesen addigra lehet, hogy ezek is halasztásra kerülnek. Az ennél korábban pályára lépő, Bundesliga II-ben szereplő Bayern második csapata március 26-ig, az U17-esek pedig március 23-ig biztosan nem játszik, zárt kapuk előtt sem.

AZ EDZÉSEK IS ELMARADHATNAK

Edzésekre vonatkozó korlátozás nincs, de a Bajor Futballszövetség kifejezett kérése az, hogy az összes korosztályban legalább március 23-ig ne tartsanak tréningeket. Profikra vonatkozó információt nem találtunk, de ha lesz is edzés, természetesen zárkörű gyakorlatra kerül majd sor.



Az ifik, a hölgyek és a válogatott mérkőzéseit is szüneteltetik – edzések sem lesznek?
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top