Bundesliga

Vasárnapi bajor derbi | Előzetes: Bayern – Augsburg



Vasárnap délután a Bayern München a tizenharmadik helyezett Augsburgot fogadja a Bundesliga 25. játékhétvégéjén. Nézzük, mit tudhatunk előzetesen a csapatokról…

Az ellenfél korántsem éli legszebb heteit a szezonban: legutóbbi nyolc Bundesliga-találkozójukon mindössze egyszer nyertek (a jelenleg legrosszabb formában lévő Werder Bremen ellen), az őket életben tartó támadórészlegük pedig csak öt találatot termelt az előző hat találkozón. A bajor gárda azonban még nincs életveszélyben, hiszen még így is hat pontra vannak az osztályozót jelentő 16. helytől.

Az Augsburgot két kulcsjátékos repíti ebben a szezonban: Florian Niederlechner és Philipp Max. Ketten összesen 18 góllal és 11 gólpasszal segítették eddig a piros-fehéreket, illetve majdnem minden találkozón játszottak. Niederlechner karrierje nagy részét Freiburgban töltötte, legeredményesebb élvonalbeli szezonja pedig a 2016/17-es volt, amikor tizenegy góllal zárta az évadot (idén már ugyanennyi találatnál jár). A duó másik tagja, a bal szél minden posztján bevethető Max az élő klublegendának számító Daniel Baier után az egyik legnépszerűbb csapattag, ő joggal pályázik válogatott kerettagságra is.

Kép

A lassan egy éve kinevezett Martin Schmidt a fiatal Ruben Vargasra, illetve az izlandi csereemberre, Alfred Finnbogassonra is számíthat. Előbbi gyorsasága rengeteget jelenthet a Bayern szokásos nyomása elleni kontratámadásoknál. Az 52 éves edző komoly sérült nélkül vághat neki az Allianz Arena-beli “lehetetlen küldetésnek”.



A Bayern München az előző fordulóban kicsit meglépett az üldözőktől és hárompontosra növelte előnyét a második helyezett Lipcse ellen. Egyelőre két meccs és 7:0-ás gólarány díszeleg a csapat neve mellett, mióta Robert Lewandowski sérült. A Schalke ellen ugyan rizikós volt a továbbjutás, azonban nagy valószínűséggel Hansi Flick visszatér a Hoffenheim elleni, félbeszakadt összecsapáson alkalmazott kezdőjéhez, amely már az első félidőben gólokkal biztosította be a három pontot. Ennek eredményeképp Joshua Zirkzee játékára igencsak lehet számítani.

A sérültek névsora szerencsére egyre csak csökken: a tavaly kidőlt Niklas Süle már labdával edz, Javi Martínez pedig most már teljesen egészségesnek mondható. Lucas Hernandez és Kingsley Coman is legyűrte kisebb sérülését, így már “csak” Ivan Perisic és a gólvágó Robert Lewandowski marad ki biztosan a bevethetők közül. Hogy a 19. Bayern – Augsburgon 14-edjére is a Rekordbajnok győzedelmeskedik, kiderül fél négykor. Egy biztos: a Bayern egyedi mezben fog játszani, ünnepelve a klub alapításának 120. évfordulóját.

Kép

Nyilatkozatok

Hansi Flick: “Meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Dominánsan akarunk fellépni, mert az idei és az elmúlt szezonban is törtek már borsot az orrunk alá. Ha bajnokok akarunk lenni, akkor az ilyen meccseket is meg kell nyernünk. Ugyanolyan magabiztosan akarunk játszani, mint a Schalke és a Hoffenheim ellen. A csapat nagyon koncentrált és nagyon szenvedélyesen játszik.”

Martin Schmidt (az ellenfél trénere): “Kétféleképpen tudjuk megközelíteni a meccset: kompaktnak kell lennünk a védelemben vagy agresszívan előre kell törnünk. A kettő közös halmazát kell megtalálnunk.”

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Pavard, Boateng, Alaba, Davies – Kimmich – Müller, Goretzka, Thiago, Gnabry – Zirkzee

Augsburg: Koubek – Lichtsteiner, Jedvaj, Gouweleeuw, Udokhai, Max – Richter, Baier, Khedira, Vargas – Niederlechner

A találkozó 15:30-as kezdéssel a Sport 2-n lesz követhető – élőben!

Vasárnapi bajor derbi | Előzetes: Bayern – Augsburg
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top