Utánpótlás

Ryan Johansson a Sevillába igazolt

A Bayern tartalékcsapatában játszó 18 éves középpályás két és fél esztendő után hagyta el Münchent, hogy a spanyol Sevilla klubjában folytassa – hatéves szerződéssel.

Ryan Johansson with Monchi

“Egy álmom vált valóra. A Sevilla a legtökéletesebb csapat számomra jelenleg és remélem, hogy a közeljövőben a felnőttek közt is játszhatok.”

Ezt nyilatkozta a svéd és ír papírokkal is rendelkező luxemburgi az andalúziai gárda weboldalának. A 2017 nyarán a Metz akadémiájáról szerződtetett Johansson a Bayern II egyik legtehetségesebb középső középpályása volt. A Sevilla a weboldalán kiemelte, hogy az ifjú Ryan már tizenhét esztendősen bemutatkozott hazája U21-es válogatottjában és – ezt ugyan nem említették, de – az sem kizárt, hogy a következő hónapokban a nagyok közt is debütál.

Hogy a tehetséges Johansson beválik-e a spanyol csapatban vagy inkább a második keret tagja marad-e, az a következő félszezonban kapott játéklehetőségek tekintetében derül majd ki. Egy biztos: a Sevilla úgy közölte, a középpályás mind az tartalékokkal, mind a nagyokkal is fog edzeni.

Sok szerencsét, Ryan!

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top