Interjú / Nyilatkozat

Ulreich: Lenne kedvem a váltáshoz, külföldre is nyitott vagyok



Alex Nübel megszerzése után Sven Ulreich helyzete elég kilátástalannak tűnik a Bayern kapusposztján. A Sport1-nek adott nyilatkozatában beszél is a jövőjéről a 31 éves hálóőr.



“Ha lehetőségem lenne máshol rendszeresen játszani, vagy legalábbis rendszeresebben mint itt, akkor váltanék és meg akarnám tenni ezt a lépést. Lenne is kedvem hozzá. Bármire nyitott vagyok, akár a külföldöt is eltudnám képzelni.”

Ulreich fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy elkötelezett a Bayern iránt.

“Nyártól már csak egy év lesz hátra a szerződésemből és ennél a klubnál is a teljesítményelv uralkodik. Ha maradok, mindent megteszek azért, hogy Manuel mögött a másodikszámú maradjak. Nem félek a konkurenciaharctól.”

kép: Sport1

Sven példaértékű hozzáállását és teljesítményét Manuel Neuer is dicsőítette, természetesen ezzel mélyen megtisztelte csapattársát. Az instán kapott bátorításnak is örül a kapus. Apropó insta, kövessetek minket ott is.

“Természetesen örülök, ha a világ egyik legjobb kapusa ilyet nyilatkozik rólam, nagyon jó viszonyban vagyunk. Hansi Flick vígaszának is nagyon örültem, ez nagy értékbecslést jelent számomra. (…) Mindenekelőtt az instagramon kapok sok vígasztalást a rajongóktól. Nagyon örülök neki, de a Bayern szurkolói mindig nagy támogatással voltak felém.”



Nübel megszerzését megérti a Stuttgart korábbi kapusa, viszont a kapus döntésével kapcsolatban már nem volt ilyen határozott Sven.

“Ha egy hozzá fogható kapust ingyen meg lehet szerezni, akkor meg kell őt szerezni. Ez törvényszerű. De az ember természetesen csalódik, ha a klub egy újabb kapus megszerzése mellett dönt. (…) Hogy ő jól döntött-e, azt nem nekem kell meghatározni, ő is biztos elgondolkodott rajta. Mindenképp nehéz dolga lesz Manuel elé kerülni, mert Manuel az elkövetkezendő években is világklasszis szinten fog játszani. Ambíciózus feladat lesz Alexander számára megszorongatni őt.”



Ulreich: Lenne kedvem a váltáshoz, külföldre is nyitott vagyok
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top