Bajnokok Ligája

BL: A Chelsea ellen mérkőzünk a negyeddöntőért – “Meggyőződésem, hogy továbbjutunk”



December 16-án kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításait: Hamit Altintop, a Bayern egykori játékosa és az isztambuli döntő nagykövete a Chelsea csapatával sorsolta össze a német Rekordbajnokot. Az első mérkőzésre február 25-én a Stamford Bridge-n, a visszavágóra pedig március 18-án az Allianz Arénában kerül sor. A párosítást a Napoli – Barcelona mérkőzéssel egy napon fogják megrendezni. 



Az EL-címvédő Frank Lampard együttese 6 meccsen szerzett 11 ponttal és gyengébb gólkülönbségének köszönhetően a Valencia mögött, egy ponttal a 10 pontos Ajaxot megelőzve a második helyen zárt, míg a Bayern a mezőny egyetlen 100 százalékos csapataként 24:5-ös gólkülönbséggel a B-csoport élén végzett.

A két csapat legutóbb a 2013-mas Európai Szuperkupa-döntőben mérkőzött meg egymással, ahol a Bayern büntetőrúgásokat követően 5-4-re győzte le a kékeket. Azt megelőzően a Bayern történelmének egyik legdrámaibb meccsén, a 2012-es müncheni döntőben nyertek büntetőkkel a londoniak. Mindkét meccsen kései gólokkal egyenlítettek a győztesek: 2012-ben Drogba mosta le a mosolyt a bayernesek arcáról, míg a Szuperkupában Javi Martínez gólja okozott nagy eufóriát a münchenieknek.



Reakciók:

🔴 Hasan Salihamidzic: A Chelsea sok fiatalnak ad lehetőséget és nagyon jól csinálják amit csinálnak. Ez egy nagyon vonzó párosítás és egy olyan feladat, amelynek természetesen állunk elébe. Nehéz az ellenfél, de a csapatunkkal természetesen be fogunk jutni a negyeddöntőbe.

🔴 Hansi Flick: A nyolcaddöntőben nincs könnyű ellenfél. A Chelsea nemzetközileg egy elég jó cím. Természetesen a negyeddöntő a célunk. Nagyon koncentráltan kell hozzáállnunk a dologhoz, hogy mindkét meccsen talpon maradjunk.

🔴 Manuel Neuer: Örülünk Londonnak, jó emlékek fűznek ide minket. A Chelsea egy veszélyes csapat, nagyon komolyan kell vennünk őket és koncentráltnak kell lennünk. Természetesen be akarunk jutni a következő körbe és azt hiszem, hogy egészséges önbizalommal vághatunk neki a mérkőzéseknek. Örülünk a sorsolásnak, látványos és jó csapat ellen fogunk játszani.

🔴 Thomas Müller: A Finale dahoamnak semmi köze ehhez a nyolcaddöntőhöz, azon kívül, hogy ugyanazok a csapatok találkoznak most is. A Chelsea egy európai szintű csapat – egyértelmű, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az ember már nem kaphat kiscsapatot. Viszonylag magabiztosak vagyunk, jól érzem magam a sorsolás után. De a Chelseanek vannak olyan játékosai, akik bosszúságot okozhatnak nekünk. A támadójátékosaik kvalitásai ismertek – de itt nem is az egyéni játékosokról, hanem a csapatteljesítményről van szó. A jó megérzésemet arra alapozom, hogy mi is nagyon jól érezzük magunkat csapatként. Mi akarunk lenni a jogos favoritok.

🔴 Serge Gnabry: A Chelsea egy jó sorsolás, jó kis meccsek lesznek. Remek atmoszféra uralkodik náluk is, amelynek szintén örülünk. Sok barátom van Londonban, akit szívesen látok. Az Arsenalos múltam miatt természetesen ez egy különleges meccs lesz számomra.

🔴 Joshua Kimmich: Magabiztosan fogunk hozzáállni a mérkőzésnek. Még odébb van, ezért nem tudhatjuk milyen formában lesznek a csapatok. De azt hiszem, hogy mi vágunk neki favoritnak ennek a párosításnak, és meggyőződésem, hogy tovább is jutunk. Nehéz besaccolni a csapatot, jelenleg nincsenek olyan jó formában.

🆚 Frank Lampard: Kemény, de jó sorsolás. Amikor továbbjutottunk a csoportból, tudtuk, hogy nagycsapattal fogunk találkozni és így is lett. Van közös történelmünk a Bayernnel és ezek a meccsek jó tesztet jelentenek majd számunkra. Készen állunk a kihívásra.

Az összes párosítás:



BL: A Chelsea ellen mérkőzünk a negyeddöntőért – “Meggyőződésem, hogy továbbjutunk”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top