Bajnokok Ligája

Müller: A Bundesliga tudja, hogy számolni kell velünk



Thomas a Tottenham elleni csoport-zárómeccs előtt adott sajtótájékoztatót.


A célról: Két célunk van holnapra, ami tulajdonképpen csak egy: Meg akarjuk nyerni a meccset. Két okunk is van rá: Hogy a hatodik meccsünket is megnyerjük, illetve, hogy ismét jó érzés töltsön el minket és az önbizalmunkat a ligában is kamatoztassuk.

A formaingadozásról: Meg kell találnunk a középutat, hogy a megfelelően cselekedjünk. Nem csak a helyzeteket nem használtuk ki, hanem voltak olyan szituációk is, amikor az utolsó passzot tíz centiméterrel vétettük el. Elemeznünk és megfelelően koncentrálnunk kell a helyzeteknél. Néha önkritikusnak is kell lennünk magunkkal. Nem tudom volt-e olyan, hogy egymás után kétszer kikaptunk és ezután dicsérték a játékstílusunkat, ezt hízelgőnek tartom és ez is mutatja, hogy a megfelelő úton járunk. De a lényeg végsősorban az, hogy megszerezzük a három pontot.

A formáról: Közel állunk ahhoz, hogy első német csapatként hat győzelemmel zárjuk a csoportkört. Viszont ami a Bundesliga-idényünket illeti, túl kevés pontunk van és ez tény. Már négy meccset elveszítettünk, valamikor az egész szezonban nem kapunk ki ennyiszer. A Leverkusen elleni meccs előtt 16:0-ás volt a gólarányunk. Mindent arra kell kihegyezni, hogy folytassuk azt, ami erőssé tette a játékunkat, és magabiztos vagyok, hogy sikerülni fog. Ha a következő meccseket megnyerjük, emelt fővel vághatunk neki a téli szünetnek és a felkészülésnek. Az ellenfelek kétségtelenül tudják, hogy hat pontot elveszítettünk, de azt is tudják, hogy jövünk! Ha sikerül megvalósítani amit szeretnék, a Bundesliga tudni fogja, hogy számolni kell velünk.




Javi Martínezről: Az akciója nem feltétlenül segített nekünk, de ezt ő is tudja. De nem keressük a csapatban a bűnbakokat, akire hivatkozhatunk. Teljesen normálisan mennek tovább a dolgok, ez nem fog minket eltántorítani. Nem csak a védők hibáznak. A negyven lövésből szerzett két gól a támadókat érinti. Megpróbáljuk kölcsönösen segíteni egymást és ez vonatkozik Javi esetére is.

Lewandowskiról: Ha a legutóbbi két meccset vesszük figyelembe, akkor megállapíthatjuk: nem talált be és nem győztünk, senki más nem ugrott a helyébe. De Düsseldorfban is négy gólt szereztünk és győztünk, anélkül, hogy Lewandowski betalált volna. Nekünk támadóknak többet kell vállalnunk. Talán másoknak, és nekem is, változtatnunk kell a játékunkon és nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a gólszerzésre. Alapvetően nagyon jó befejezőink vannak.

A Spurs edzőváltásáról: Természetesen értesültünk róla, mert Pochettinot is pletykálták Münchenben. José Mourinho természetesen egy “Big Player”. A játékstílusa valamelyest megváltozott – most nagyobb koncentrációt helyez a bajnokságra, ez persze nem biztos, sokat változtat a holnapi mérkőzésen.

A Bayern megítéléséről: A ragyogó pillanatainkat fényezik, a nem olyan jó momentumainkat viszont beárnyékolják. Ez a média és az emberek játéka. A 7-2 is egy nagyon jó, de őrült meccs volt, észlelni lehetett, hogy a Tottenhamnek vannak belső problémái. Mentálisan nem lehet ez ellen védekezni, jogosan ünnepeltek minket. De szakmailag ezen a meccsen voltak ugyanúgy jó, mint nem túl jó dolgaink. Sok kontragólt szereztünk – az előző meccsekhez képest ekkor egy labdát sem lőttünk mellé.



Müller: A Bundesliga tudja, hogy számolni kell velünk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top