Interjú / Nyilatkozat

Cuisance: Leginkább box-to-box középpályásként szeretek játszani



Michael Cuisance, a Mönchengladbachtól érkező U20-as francia válogatott középpályás a francia RMC Sportnak adott nyilatkozatában beszélt az átigazolásának körülményeiről, érzéseiről.

“Nagyon nagy büszkeséget és hatalmas örömet okoz nekem és az egész családomnak, hogy a Bayernben játszhatok. Ez egy nagy nap számomra.”

Michaelt nem csak a Bayern csábította, hazájából is sokan mozdították volna el a mönchengladbachi Borussiából.

“Nagyon sok, főleg a tabella első feléből származó francia klub szerette volna, hogy visszatérjek Franciaországba. Ez hatalmas örömmel töltött el, mert ezek végsősorban mégis csak a hazám csapatai. De amikor a Bayern megkeresett és megismerhettem a terveiket, azt mondtam: Bele kell vágnom, mert ez lehet a karrierem nagy lehetősége.”




A stúdióban ücsörgő tévés kollégák természetesen tudni akarták, mely csapatok csábították volna vissza Cuisance-t a Ligue1-be. Nem sokat árult el, de korábbi hírek szerint a PSG is vitte volna őt.

“Erről az ügynökömet és édesapámat kell kérdezni. Én nem voltam jelen a tárgyalások során, ha volt valami konkrétum, hívtak, és akkor avattak be.”

Egyelőre rejtély, hogy Kovac a középpálya melyik posztján fogja bevetni őt. Brazzo szerint mindenhol tud játszani. Most ő maga is megválaszolta kedvenc szerepkörét.

“Igazán sokoldalú vagyok. Bármilyen poszthoz képes vagyok alkalmazkodni, de leginkább box-to-box középpályásként szeretek játszani, ahol egyszer védekezni, máskor támadni kell. Nagyon szeretem a fel-lefutásokat. A legjobban a pálya közepén érzem magam, de úgyis ott fogok játszani, ahol az edző mondja és kéri.”




Cuisance számára nem lesz egyszer bekerülni a csapatba, több jónevű, remek játékossal verseng a középpálya egyik pozíciójáért.

“Őszintén szólva még nem gondoltam erre. Amikor megtudtam, hogy a Bayern velem kívánja elérni a kitűzött céljait, akkor egyből azt mondtam: Vágjunk bele! Ami a konkurenciát illeti, ők is kiveszik a részüket a játékből és én is, de az, hogy ilyen neves játékosokkal edzhetek és játszhatok, csak pozitívan hathat a karrieremre.”

A nyilatkozatrészletek fordításáért óriási köszönet franciás segítségünknek, Straub Tamásnak! 

Cuisance: Leginkább box-to-box középpályásként szeretek játszani
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top