Egyéb

Sanches pénzbírságot kapott, Kimmich is kritizálta Kovacot



A BILD információi szerint Renato Sanches 10 ezer eurós pénzbírságot kapott a Hertha elleni mérkőzést követő nyilatkozatáért, amelyben az öt perc játéklehetőség miatt ismét a távozási szándékát fejezte ki – erről Facebook oldalunkon is beszámoltunk.

Több játékos is frusztrált volt a tegnapi mérkőzés után, de a Sport 1 újságírójának, Florian Plettenbergnek a kérdéseire…

Közzétette: bayernszektor.hu – 2019. augusztus 17., szombat

 



Sanches mellett Joshua Kimmich is szót ragadott szombaton, a meccs másnapján: Az öltözőben hangosan kritizálta Niko Kovacot a késői cserék miatt. Az edző a döntetlen ellenére csak a 85. és a 87. percben váltott, de a meccs után elmondta, nem lett volna erre sem szüksége.

Tulajdonképpen gondolkoztam azon, hogy kell-e egyáltalán cserélnem, ugyanis a csapat jól végezte a dolgát. Sergéről és Thomasról, de másról sem tudok negatívat mondani. Ellentétben! Mindenki mindent kiadott. Tulajdonképpen cserélnem sem kellett volna.

A BILD szerint Sanchesszel ellentétben Kimmich kritikája következmények nélkül maradhat. A klub nem akart az esetről nyilatkozni.

Sanches pénzbírságot kapott, Kimmich is kritizálta Kovacot
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top