Interjú / Nyilatkozat

A játékosok igazolásokat akarnak – “Hoeness és Rummenigge ismerik a véleményemet”



Egyre többen és többször fejezik ki nemtetszésüket a Bayern jelenlegi, szűk keretével kapcsolatban. Most épp a tegernseei edzés után Goretzka, illetve a Sport Bild magazin szerdai lapjában Lewa és Neuer nyilatkozott erről.

Goretzkát a keddi edzésnap után a keretről és a mindenki által várt Sanéról kérdezték:

“Nem ez lesz az a keret, amellyel nekivágunk a szezonnak. Természetesen világos, hogy szülségünk van még valakire. (…) Leroy régi barátom. Mindenesetre értsék meg, hogy erről nem mondok semmit. Gyakran írunk egymással. De ugyanezt tettük két évvel ezelőtt is.”

Kimmich még a Fenerbahce elleni meccs után fejezte ki a véleményét:

“Látják, hogy 17 profi mezőnyjátékosunk van. Ez esélyt jelent az ifistáinknak, de a Bayern München igénye nem az, hogy 17 mezőnyjátékossal vágjon neki a szezonnak, ha minden sorozatban játékban akar lenni a címekért.”




Lewandowski a Sport Bildnek adott nyilatkozatában is további játékosokat követel, de a Szuperkupa meccs után is őszintén kritizálta a klub játékospolitikáját:

“Azt hiszem, hogy még három játékosra van szükségünk. Sané érkezése esetén is szükségünk van egy újabb szélsőre, illetve talán egy hatosra vagy egy támadü középpályásra a centrumban. A támadósorban Ribéry, Robben és James személyében három játékost veszítettünk, és eddig még egyetlen új játékos sem érkezett a helyükre.” (…) A padon helyet foglaló fiatal játékosokban ott van a potenciál, ez igaz. De néha egyszerűen olyan játékosra van szükségünk a padon, aki azonnal képes segíteni nekünk vagy egy plusz impzulzust adni számunkra.”

Neuer szintén a Sport Bildnek fejezte ki, hogy a teljes idényre nézve nagyon vékony a Bayern kerete:

“Ha egy teljes szezont 13-14 tapasztalt játékossal akarunk lejátszani, az nehéz lesz. 50-60 meccsünk van, ehhez pedig túl kevés játékosunk. Hoeness és Rummenigge ismerik a véleményemet. (…) A Liverpool elleni korai kiesés után fontos számomra, hogy az új szezonban ismét a favoritok közé tartozzunk a BL-ben. A legutóbbi idény csalódás volt, nem szeretném titkolni. Oda akarunk felérni, ahol 2013-ban voltunk. Szeretném még egyszer megnyerni ezt a címet.”

A játékosok igazolásokat akarnak – “Hoeness és Rummenigge ismerik a véleményemet”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top