Interjú / Nyilatkozat

Alaba a Barca pletykákról: “Nem tekintek a távoli jövőbe, de…”



Mi folyik David Alaba és a Barca között? Egyelőre semmi. De az osztrák balbekk érdeklődve nyilatkozott a katalánok állítólagos érdeklődéséről:

“Természetesen ez egy remek visszajelzés, egy megtiszteltetés számomra. (…) Nem vagyok egy olyan típusú játékos, aki a távoli jövőbe tekint. De bármit el tudok képzelni.”

Alaba szerződése 2021-ig szól és a BILD infói szerint a Bayern ezen a nyáron semmilyen körülmények között nem akar megválni tőle. Arra a kérdésre, hogy az idei szezonban marad-e a Bayernben, az alábbit válaszolta:

“Teljes mértékben ebből indulok ki. A koncentrációm teljes mértékben Münchenre hegyeződik ki és az itteni feladataimra koncentrálok, padlógázt akarok adni. Sok dolog áll előttünk.”



Booking.com


A Bayern 27 éves balbekkje nem csak a jövőjéről beszélt, megkérdezték, hogy hiányzik-e neki Franck Ribéry:

“Igen, tíz évet játszottunk együtt. Sokat köszönhetek neki. Szoros és jó viszonyban állunk, továbbra is tartjuk a kapcsolatot.”

Hangsúlyozta, hogy Kingsley Comannal is jól megértik egymást:

“Ez nem titok és ezt már a tavalyi szezonban is bizonyítottuk.”

Kérdezték a Lucasszal való konkurenciaharcról is:

“A konkurenciaharc mindenkinek jót tesz. Nekem is. De már régóta vagyok itt és gyakran volt konkurenciám.”

Alaba a Barca pletykákról: “Nem tekintek a távoli jövőbe, de…”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top