Interjú / Nyilatkozat

Kovac szerint négyvédős alapfelállása lesz a Bayernnek

Lucas Hernandez és Benjamin Pavard érkezésével és sajtóban megjelent pletykákkal ellentétben Niko Kovac nem tervezi tartósan átszervezni, háromvédős felállással pályára küldeni a Bayern védelmét, nyilatkozta Los Angelesben, a klub amerikai túrájának első állomásán.

“Azt megállapíthatjuk, hogy az elmúlt szezonban kizárólag négyvédős felállásban játszottunk, amely végül nagyon eredményesnek is bizonyult. Ez az idei szezonban is így marad. A háromvédős felállás csak egy alternatíva, már elmondtam.”

A Bayern a hajnali Arsenal elleni mérkőzésen mindenkinek játéklehetőséget fog biztosítani.

“Meg akarjuk adni a játékosoknak a lehetőséget az olyan remek ellenfelek ellen, mint az Arsenal is. Az első félidőben azok lépnek pályára, akik a felkészülés alatt régebb óta velünk edzenek. A második félidőben pedig a válogatott játékosok játszhatnak.”

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top