Ajánló

Uli Hoeness interjú, sztorik az elmúlt 40 év emlékeiről



A Bayern München elnöke az FCB.de-nek adott interjút, ebből válogattuk ki a legérdemesebbnek vélt mondatokat.

Az 1979-es munka kezdetéről: Az FC Bayernnek akkor körülbelül 20 alkalmazottja volt, 12 millió márkás forgalmat generáltunk. Marketing gyakorlatilag nem létezett. Az ajándéktárgyak értékesítése kb. annyiból állt, hogy a postán lehetett képeslapokat és bélyeget venni. Talán sál is volt, ez volt a legnagyobb érzés. A munka csak ezután kezdődött. Nemsokkal ezután Kuvaitba utaztam, hogy barátságos mérkőzést szervezzek le, de sajnos végül nem jött össze. Abban az időszakban nagyon szokatlan volt csak úgy utazgatni a világban.

Az első szezonjában mutatott agresszív átigazolási politikáját ért kritikákról: Nem a médiától kaptam a fizetésem. Nem akartam mindenkinek a kedvence lenni. Törtetve dolgoztam, mindenáron fel akartam emelni az FC Bayernt. Új úton indultam el, amely nem tetszett mindenkinek, 100 százalékosan elkötelezett voltam. De mindig korrektül viselkedtem, még ha természetesen súroltam a szabályok által megengedett korlátokat is. Hogy melyik módját szerettem leginkább az üzletnek? Ahol csak nyertes felek voltak. Nem igazán szerettem, ha azzal az érzéssel álltam fel a tárgyalóasztaltól, hogy a másik fél veszített, rosszabbul járt. Nem győztes akarok lenni, hanem optimális üzleteket akarok végrehajtani az FC Bayern számára.

Arról, hogy menedzserként ott volt az edzői padon: Anélkül nem megy. Csak a padon tudod meg mi a helyzet a csapattal. A meccs előtt, a szünetben, mindig. Akkoriban minden pénteken edzőtáboroztunk, én is mindig ott voltam. Mint ahogy minden barátságos meccsen is. Mindent elvárhatsz a játékosoktól, de elébe is kell menned. Egyszer egy millió márkáért játszottunk Tokioban, 48 órás út volt. Ha a repülőtéren elbúcsúzol a csapattól és két nap múlva fogadod őket, az irányítást kockáztatod. Ha elsőként szállsz be a repülőgépbe és utolsóként hagyod el azt, azzal már kezdhetsz valamit.

A hibáiról: Az adóügyes történetemig nem vétettem olyan sok komoly hibát. Mindig szerettem a foglalkozásomat, a szívemet tettem bele. Az embernek bátornak kell lennie a döntések meghozatalához, még ha csak hasraütésszerűen is teszi. De az embernek készen kell állnia a hibáit is elismerni. Hibáztam, nem kérdés – de azt hiszem nem vétettem el kétszer ugyanazt a hibát. Ez a játékosokkal való bánásmódomra is vonatkozik. Mindenki véthet hibákat, de kérem – ne kétszer, főleg ne teljes tudatában annak.

Elnökként együtt tudna-e dolgozni az akkori menedzser önmagával: Persze, hagynám végezni a dolgát a fiatal menedzsernek. Az emberek mindig azt mondják, hogy Hoeness nem tudja befejezni. De klasszikus példa vagyok arra, hogyan kell bevezetni a következő generációt. Amikor a kolbászgyáramat átadtam a fiamnak, naponta 20-szor telefonáltunk. Ma egyedül vezeti a céget. Sok vállalkozó tönkremegy, mert idősként nem tudja befejezni és mindent jobban tud a másiknál. Én nem ilyen vagyok. Csak akkor avatkozok be, ha látom, hogy valami tévesen alakul. De ha mennek a dolgok, csodálatosan félre tudok vonulni. Két-három éven belül, talán még hamarabb Hasan Salihamidzic azt fogja mondani: Uli ezt szuperül szabályozta.

Ki kritizálhatja őt: Engem bárki kritizálhat, amíg tényszerű marad. Van egy maroknyi igazán jó barátom. Nem túl sok, de van egy pár. Mindannyian olyan barátaim, akik kritizálnak engem. Azokat az embereket szeretem, akik őszintén elmondják a véleményüket. Ezek lehetnek ellentétesek az én véleményemmel. Beszélgetek, vitázom – néha hetekig nem is beszélünk. De soha nem voltam haragtartó, minden ment tovább ahogy addig. A barátok csak akkor segítenek előrébb, ha űznek téged és néha azt mondják: “Amit ma mondtál, az jó nagy hülyeség volt.” Talán nem vagyok egyből a véleményükön, de átgondolom azt.

Miért nem kommentálta Jogi Löw döntését: Az adóügyi múltam után tartózkodnom kellett a társadalmi témáktól. De azt nagyon sajnálom, hogy az emberek ilyen érzékenyek lettek a világos beszédtől. Ezáltal nem fejlődött a világ. Ezért nem is véletlen, hogy nem nyilatkoztam Joachim Löw legutóbbi döntéséről. Ha elmondtam volna azt, amit gondolok, az egész internet előre-hátra szaltózott volna és folytatta volna tovább. Ezt meg akartam spórolni magamnak – és Jogi Löwnek is.

A játékosokkal való kapcsolatáról: Nem emlékszem egy olyan játékosra sem, aki iránt ellenszenvet éreztem volna. Néhányukkal különleges kapcsolat alakult ki. Amikor Roland Wohlfahrtot meggyőztük az átigazolással, a felesége ott sírt a kanapén, hogy el kell hagynia a családját Duisburgban. Az ilyen dolgok összekovácsolják az embereket. Ezután gyakran vendégek voltak nálam. A játékosokkal szemben is mindig apaként viselkedtem. Sokat vártam el tőlük, de probléma esetén én voltam az első aki melléjük állt. Michael Sternkopf hajnali kettőkör hívott fel, mert egy autóban áthajtott a piros lámpán. Megkérdezte mitévő legyen. Azt mondtam neki: “Hívd fel a rendőrséget, úton vagyok hozzád.” Mehmet Scholl is lakott nálam. Nagy házam van, többen is beköltözhetnek. Jupp Heynckes számára is mindig fenn volt tartva egy üres szoba. És a müncheni lakásom is mindig készenlétben állt.

A depresszióval küzdő Sebastian Deisler visszavonulásáról: Ez volt az egyik legnehezebb szituáció ami történt velem. Téli edzőtáborban vettünk részt Dubaiban. 22:30-kor csörgött a telefonom, a vonal másik végén Basti volt: “Herr Hoeness, nem tudom folytatni tovább.” Órákhosszat ült a lakosztályomban, egyszer ott is éjszakázott a kanapén is. Következő reggel úgy edzett, mint egy megszállott, azt hittem minden rendben lesz – következő nap pedig elmondta, hogy végleg befejezi. Tehetetlenül éreztem magam, teljesen végem volt. Mindig segíteni akarok és mindig készen állok mindent bevetni – ha nem sikerül, annál fájdalmasabb. Gyakran gondolok rá és remélem, hogy jól van. Minden kapcsolatot megszakított a labdarúgással.

Jupp 1991-es menesztéséről: Ha valaki azt állítja, hogy még nem követett el hibát, az egy arrogáns fickó. Juppot a megérzésem ellenére menesztettük. Tudtam, hogy hiba, de nem voltam elég erős, hogy Jupp elleni áramlatokat kivédjem. Megszereztük Sören Lerbyt, aki máig az egyik legjobb barátom – mindazonáltal az első csapatülésen észrevettem, hogy a megszerzése erőpocsékolás volt. Sörennel órákig tudtál a futballról beszélni, de 20 ember előtt egy szó nem jött ki belőle. Dráma volt.

40 év munka után több barátja vagy ellensége van-e: Igazi ellenségem az én szemszögemből nincsen. Régen más volt. Nem ismertek annyian és mondták azt, hogy jön a Hoeness a pénzeszsákkal és elviszi előlünk a játékosokat. Akkoriban, az évtizedek során számos jótékonysági mérkőzéssel és kezdeményezéssel mentettük meg a fél ligát a csődtől. Ha csak északra gondolok, szinte minden klub sorban állt. A nehezebb időkben, amikor Willi Lemke Brémában vagy Christoph Daum Kölnben volt, 40 ezer fan skandálta, hogy “Hoeness, te seggfej.” Manapság az emberek annyi autogrammot és szelfit akarnak velem Brémában, mint semelyik másik városban. Az emberek egy idő után megkérdőjelezik: Ez tényleg ekkora seggarc, mint ahogy mindig gondoltuk? És végül amellett döntenek: Nem, ő nem az.

A legőrültebb átigazolásairól: Volt két különös eset is. Az egyik, amikor Roque Santa Cruzt megvettük Paraguayban. Karl-Heinz Rummenigge és én ott ültünk a klubelnök szobájában, közel 25 másik emberrel együtt. Teljesen át volt izzadva, mindig kivonult. Az ajánlatunk 10 millió márka volt, de ő dollárt akart. Kimentünk és taxira vártunk, amikor visszahívott minket. Amikor végül megegyeztünk, 30-40 újságíró került a nappaliba, hihetetlen volt. A másik történet Adolfo Valenciát érinti. A tárgyalások Madridban kezdődtek, de Ottobrunnban végződtek. 24 Madridban eltöltött óra után feltétlenül vissza akartunk térni Münchenbe. A tárgyalópartnerünk azt mondta: Veletek utazunk! Öt-hat ember ült három napon keresztül az ottobrunni otthonomban, amíg meg nem egyeztünk. Roque oda is költözött hozzám. Ha egy játékos nem talál azonnal lakást, megpróbáltam őt a szárnyaim alá venni vagy barátságos családokhoz irányítani. Azt akartam, hogy jól érezze magát. Fiatal srác volt, teljesen egyedül egy idegen országban. Akkor nem voltunk annyira jól szervezettek, hogy két-három embert alkalmazzunk, akik a nyelvüket is ismerik és 24 órán keresztül gondoskodnak róla.

A legemlékezetesebb meghiúsult átigazolásról: Ruud Gullit esete egészen őrületes volt. Beckenbauerrel Milánóba utaztam. Amikor reggel fél 10 körül megérkeztünk a lakására, a komornyikján kívül senki nem volt ébren. Volt egy komornyikja! Ittunk egy kávét! Végül megegyeztünk az átigazolásban és Gullit Münchenbe jött orvosi vizsgálatra Wohlfahrthoz. Továbbra is minden le volt tisztázva. Este együtt vacsoráztunk, nálam is éjszakázott. Még mindig egyezségen voltunk. Következő reggel azt mondta, vissza kell térnie Milánóba beszélnie a feleségével – este pedig visszamondta az átigazolást. Hogy miért, azt máig nem tudom pontosan.

Rabah Madjer leigazolásának meghiúsulásáról: Egyből Lisszabonba repültem, hogy ne lássanak meg Portoban, majd falvakon keresztül 300 kilométert tettem meg. Majdnem elgázoltam egy csirkét, egy kecske neki is rohant az autómnak. Titokban tárgyaltunk az egyik barátjánál, mindent lebeszéltünk. Majd jött a Porto legalább 800 ezer dolláros követelése. Végül örültem, hogy nem vettük meg őt.

A személyi kérdéseket illeőt legnagyobb mérföldkövekről: Sören Lerby fontos igazolás volt. Kétmilliós kivásárlási záradéka volt az Ajaxnál. Hihetetlen történet volt: Csernai Pál a megszerzése előtt még egyszer akarta őt látni játszani, úgyhogy elutaztunk egy kupameccsre. De Sören a 90 perc alatt alig jutott labdához. Amikor vártunk rá, azt mondta Csernai: “Ezután a meccs után nem akarom ezt a játékost!” Épp eszmecsere közben voltunk, amikor felbukkant Sören. Még nem született döntés, de Willi Hoffmann feltűnt és azt mondta: “Herr Lerby, szeretném önt az FC Bayern új játékosaként üdvözölni!” Pad alá kerültem, Csernai is vágott egy fejet. De nagyszerű átigazolás volt: Volt egy pár: Oliver Kahn, Manuel Neuer… a lista végtelen. Jól emlékszem Roy Makaay leigazolásra is, ismét találkoztam a barátunkkal, Lendoiróval: Éjjel fél kettőkor Madridban. De itt már jobban fel voltunk készülve és mindenünk megvolt az éjszakázáshoz.

Mi volt a 40 év alatt a legszebb? Ha harmonikusan mentek a dolgok, az kevesebb erőkifejtést igényelt. Még ha őrülten is hangzik: Az a fél év volt a legszebb, amikor Pep Guardiolát megszereztük, majd ezután Jupp meg akarta mutatni, hogy mekkora idióták vagyunk. Egy ideig nagyon távolságtartó is volt tőlem. Viszont élveztem azt, ahogy ebben az időszakban hajtott a csapat, és ahogy a játékosok követték azt az embert, aki annyira emberségesen viselkedett velük. Úgy fociztunk, mintha egy másik bolygóról érkeztünk volna, tripláztunk is. Egyszerűen szép volt. Emberileg és szakmailag is. Álomszerű.

Uli Hoeness interjú, sztorik az elmúlt 40 év emlékeiről
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top