Átigazolási hír

Odoit új szerződéssel marasztalná a Chelsea, a Bayern is licitál

Nem akar előremozdulni az ügy, sőt, CHO akár hosszabbíthat is.


Hasan Salihamidzic többször is kiemelte, a Bayern mindenképp le akarja igazolni Callum Hudson-Odoit a Chelseatől, elmondása szerint továbbra is tárgyalnak a kékekkel – eddig úgy tűnt a játékos is szívesen jönne, korábbi hírek szerint semmiképp nem is akarta meghosszabbítani 2020-ig szóló szerződését a jelenlegi klubjával.

Most azonban úgy tűnik a londoniak egy új, heti 80.000 eurós (~25,5 millió Ft!) ajánlattal győznék meg a támadót, amely a Goal szerint elegendő lehet ahhoz, hogy CHO meggondolja magát. Emellett Sarri és a vezetők erőlködése is bizonyíték arra, hogy a Chelsea tényleg komolyan tervez vele a jövőben, állítólag semmiképp sem akarnak tőle megválni.

Kérdés mi a valódi igazság, miképp vélekedik Callum a jövőjéről – lehet, még mindig a Bayernre vágyik? Nem biztos. Ha nem feltétlenül, akkor a német rekordbajnoknak B tervre lesz szüksége.

UPDATE: Az angol The Sun szerint hiába a Chelsea heti 70 ezer fontos ajánlata, a Bayern 85 ezret (évi 5 millió eurót) és állítólag stabil játéklehetőséget kínál Odoinak. 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top