Utánpótlás

Meritan Shabani, a feltörekvő bajor tehetség

Rövid ismertetőnkben olvashattok az egyik utánpótláscsillagunkról.


Meritan Shabani 1999 márciusában látta meg a napvilágot Münchenben – koszovói bevándorlók gyermekeként. A 19 éves fiú már 2003-ban, négy esztendősen csatlakozott a Bayern München korosztályos csapatához.

A koszovói-német tehetség 16 évesen került fel a Bayern U19-es csapatába, és itt indult be igazán fejlődése. Az utánpótlásban az elmúlt években 69 meccs alatt 15 gól és 13 assziszt fűződött a nevéhez. A 2017/18-as szezonban csatlakozott a Bayern II keretéhez. 2017 október 27-én debütált a felnőttek között, mikor az FV Illertissen ellen a 82. percben váltotta Fabian Benkot. A szezon végéhez közeledve egyre többször válogatták be az első csapat utazó keretébe, majd Jupp Heyncknes jutalmazta meg az első profi pályára lépésével, mikor a bajnoki cím már zsebben volt (az Eintracht Franckfurt ellen játszott 34 minutumot).


Image result for shabani frankfurt


Shabani egy nagyon komplex játékos, mivel jó fizikai, illetve mentális képességekkel van megáldva. 185 cm magas, viszonylag gyors, és erős kondíciójából adódóan sokat tud futni, így általában az egész pályát bejárja a meccsek alatt, ami ugyebár egy középpályásnál elengedhetetlen. Intelligenciájáról árulkodnak kiváló cselei, hosszas labdavezetései és igyekszik tisztában lenni csapattársai helyezkedésével. Nagy erőssége még, hogy kétlábas, azaz mindkettő lábával kitűnően bánik. Kiemelkedő cselezési készsége miatt a támadásokban is rendre kiveszi a részét, de akárcsak Thomas Müller, ő is középen érzi magát a legjobban.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top