Egyéb

Sport Bild: Tuchel a B-terv, Hoeness is megszólalt

 A korábbi jelek is Thomasra engednek következtetni. Összefoglalás.


A Bayern jövőjét érintő kérdések talán legfontosabbja a következő edző kiléte lesz – a klubvezetés többször is világosan lenyilatkozta, szeretnék Jupp Heynckest rábeszélni a maradásra. Uli ennek esélyét nemrégiben még 10 százalékra saccolta be, illetve elmondta nem rendelkeznek B-tervvel.

Persze a fejekben már körvonalazódhat a 72 éves edző alternatívája, október óta a jelenleg szabadúszó, hozzáértését már lehetőségéhez mérten bizonyító Thomas Tuchel számít a legfőbb esélyesnek. A Dortmund egykori taktikusát akkoriban, szeptember végén épp Münchenben is látták, Jupp visszahódítása után Rummenigge sem zárkózott el az ő személyétől, lenyilatkozta, nem Tuchel ellen, hanem Heyckes mellett döntöttek. Mint utólag kiderült, Juppot már a Carlo menesztése utáni reggel megkeresték, így Tuchelt talán már az új szezonra szerették volna bebiztosítani.

Tuchel 2017 nyarán, a Bayern ázsiai edzőtábora előtti pillanatokban a müncheni repülőtéren.



A Sport Bild szerdai híre szerint a Bayern vezetősége egyértelműen őt, azaz Thomas Tuchelt látja a megfelelő Jupp-utódnak – még ha Uliék elsősorban Jupp maradását is szorgalmaznák. A 44 éves edző állítólag a Schalke, a Leverkusen, a Wolfsburg, a Stuttgart és a Sevilla csapatát is visszautasította. Az ő személyét erősítheti, hogy az utódkeresésben is segítséget nyújtó Jupp korábban a fiatal német edzőtehetségekre hívta fel a vezetőség figyelmét, illetve az is, hogy Rummenigge szerint mindenképp egy minőségi, németajkú edző lesz a Bayern következő edzője. Tuchel bár jelenleg Dortmundban él, viszont bajor születésű és háza is van Münchenben.

Uli Hoeness TZ-nek tett edzőkérdéssel kapcsolatos friss kijelentései is egy fiatal, sikeréhes edzőjelölt kilétére engednek következtetni. A Bayern elnöke elmondta, nem Van Gaal, Guardiola, Ancelotti, Hitzfeld típusban gondolkoznak: “Mindannyian nagyszerű edzők, kiemelkedő sikerekkel. Viszont a mai filozófiával, azzal, amivel az FC Bayern főleg a fiatal, sikeréhes játékosokra épít, ők nem feltétlenül passzolnának az elképzelésbe.”

A Bayernnek és Juppnak mindenesetre érdemes lenne a lehető leghamarabb meghozni a végső döntést – Tuchelt ugyanis állítólag a Chelsea is csábítja Conte bizonytalan helyére. Ha Jupp esetleg mégis marad, Tuchel vélhetően nem vár egy újabb évet arra, hogy a Bayern edzője lehessen.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top