Interjú / Nyilatkozat

Robben: Feltételezem, hogy jól fog cselekedni a klub

A Bayernnel nyár végéig szerződésben lévő Arjen a hosszabbítási szándékáról és Comanról is nyilatkozott – a TZ-nek.


A szerződéshosszabbításról:

Nyugodt vagyok, mert a szerződéshosszabbítás nem rajtam múlik. Ha megkérdezik, akarom-e, igent mondok – ez a dolog mindig két félen áll, a klubnak és a játékosnak is akarnia kell. A klubnak tudnia kell mit tervez, Herr Rummenigge pár héttel ezelőtt már világosan elmondta, valamikor tavasz elején lesznek megbeszélések velünk. Mindegy, hogy egyetértek-e ezzel vagy sem. Ő a főnök, ő határozza meg az időpontot. Csak a játékra koncentrálok. Ha a klub úgy gondolja, hogy a következő szezonban szükség van rám, azt szívesen hallom. Remélem hamarosan sor kerül rá, ha túl későn történik meg, akkor nekem is terveznem kell. Az ember nem mondhatja az utolsó játéknap után, hogy most itt a vége. De minden fél között megvan a tisztelet, feltételezem, hogy a klub nagyon jól fog cselekedni.


Kingsley Comanról:

King nagyon jó fejlődésen ment keresztül. Ami a legjobban tetszik, ő egy nagyszerű személyiség, egy jó karakter. Tanulni akar! Időről időre azt látja az ember az új fiatalokról, hogy néha túl gyorsan válnak elégedetté. Ő olyasvalaki, aki melózik, aki mindig padlógázzal megy, aki megpróbál mindig fejlődni.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top