Interjú és nyilatkozat

Rummenigge: Nincs jó játékos a piacon, semmit nem fogunk csinálni

A Bayern elöljárója a DPA-nak tett nyilatkozatában többek között Boateng sérüléséről, a csapaton belüli pótlásról, a célokról is beszélt.

kalle

Milyen komolyan sérült meg valójában Boateng? Joachim Löw kijelentette, hogy az EB kapuját a végsőkig nyitva hagyja a Világbajnok számára. Valóban fenyegeti őt, hogy kihagyja a teljes szezont az FC Bayernnél?
Hétfőn ismét kivizsgálta őt az orvosi részlegünk, köztük Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt is. A vizsgálat kimutatta, hogy a sérülés kevésbé drámai, mint ahogyan az először kinézett. Reméljük, hogy Jerome a tavaszi szezon utolsó harmadában újra az FC Bayern rendelkezésére állhat.

A halvány remény ellenére milyen nehezen érinti az FC Bayernt a legjobb védőjátékosának a kiesése?
Jerome kétségtelenül egy nagyon jó védőjátékos, aki már az elmúlt években is egy fontos szerepet játszott a védelmünk centrumában. Természetesen betalál nekünk, ha egy ilyen játékosunk kiesik.

Át kell gondolni a szezonbeli célokat?
Nem, ezt nem fogjuk tenni. Elmondtuk: A célunk az, hogy a német bajnokságot a Bundesligában első klubként sorozatban negyeszerre megnyerjük. Valamint a DFB kupában és a Bajnokok Ligájában is egy jó szerepet akarunk játszani. Tudom, hogy közülünk sokan, most hogy Pep Guardiola nyáron elhagy minket, a triplázásra várnak. Biztos vagyok benne, hogy egy jó tavaszi szezont fogunk játszani. De ajánlom, hogy a nyilvánosság elvárásával valamelyest ésszerűbben és higgadtabban foglalkozzunk.

Amikor korábban a húzóemberek hosszú távon dőltek ki, Guardiola folyton helyettesítést kért. Az átigazolási időszak hétfőig még nyitva áll. Bevágódnak még a piacra?
Komolyan foglalkoztunk a témával. El kell mondanom önöknek: Nincs jó játékos a piacon. Télen egy csapat sem adja el a jó játékosait, főleg ebben a pozícióban. A szükségmegoldások pedig nem visznek minket előrébb. Ennek megfelelően semmit nem fogunk csinálni.





Tehát a meglévő személyekre alapoznak?
A saját belsővédőinkkel, Badstuberrel, Martínezzel és Benatiával, aki két héten belül visszatér, valamint azokkal a taktikai sajátosságokkal, amelyeket Pep Guardiola edzőként gyakran bebizonyított, fogunk a szezonban játszani. Nem esünk hisztériába.

Philipp Lahm, kapitányként nem jogtalanul épp Holger Badstuber és Javi Martínez sérülési múltjára mutatott rá. Mekkora a kockázat, hogy ez ismét bekövetkezik?
Ha lenne valami a piacon, ami az FC Bayern minőségbeli követelményeit illeti, foglalkoznánk ezzel. De hogy csak azért csináljunk valamit, hogy a hisztériát kielégítsük, azt mindannyian visszautasítottuk. Azt ajánlom, hogy ne panaszkodjunk, hanem támogassuk és bízzunk Holger Badstuberben, Javi Martínezben és Mehdi Benatiában.

Ki akarta különösebben? Az edző? A csapat? Játékosok?
Először is fontos, hogy mindannyian nyugalommal közelítsük meg a feladatot. Jerome Boateng pár hónapig nem fog a rendelkezésünkre állni. De még mindig van egy keretünk. Csapaton belül fogjuk csoportosítani erőinket, amely az FC Bayernnél gyakran bevált. Meggyőződésem, hogy jó kilátásaink vannak a céljainkat ennek ellenére elérni.

Van magyarázata az FC Bayernnél történő sok izomsérülésre? Pep Guardiola edzéséről, a játékosok sérülés utáni korai pályára lépéséről is gyakran, hevesen diskurálnak.
Van egy kimutatás, amelybe az UEFA-nál tekinthettem bele: Feltűnt, hogy különösen a topkluboknál lévő játékosok egy bizonyos rendszerességgel kidőlnek, ez a tendencia növekszik. A Real Madridnál ősszel 16 izomsérülés volt – 16! A játékosok egyszerűen teljesen túlterheltek. Az UEFA-t és a FIFA-t is megkérték, hogy gondolják át a válogatott meccsek minőségét és mennyiségét. Már 25 éve, hogy növekednek a válogatott meccsek és a sorozatok. Ez tény. Ehhez jön majd egy új nemzeti kupa, a Konföderációs kupa, amelyen a nemzeti válogatottunk 2017-ben világbajnokként fog részt venni. Korábban ilyen sem volt még. Most a FIFA-nál egy 40 csapatos Világbajnokságról fognak beszélni.

Mit akar ön?
Eljött az idő a klubok tehermentesítésére. A Bundesligának már nagyon régóta 34 stabil játéknapja van. A Bajnokok Ligájában megszűnt a második csoportkör és így 17-ről 13 meccsre mentünk le. Hiányolom a szövetségek jóakaratát. Különösen a FIFA-nál, de az UEFA-nál is. A Boateng körüli vitában is mindig csak a DFB-t és az Európa bajnokságot hallom. Világosan és egyértelműen kell elmondanom: Ajánlom a DFB-nek, hogy ebben a témában visszafogja magát.

Különben mi történik?
Ellenkező esetben az FC Bayernnel stresszhelyzet áll elő. Az FC Bayern Jerome Boateng szerződéses partnere és ezzel nálunk a légtér feletti uralom és nem a DFB-nél. Mario Götze négy hónappal ezelőtt egy válogatott mérkőzésen sérült meg, mindmáig nem áll a rendelkezésre. Bastian Schweinsteigert 2014-ben, a Világbajnokság után öt hónapig kellett nélkülöznünk. A szövetségeknek figyelembe kell venniük a játékosok egészségét.

Badstuber helyettesítheti Boatenget a válogatottban is. Kívánja, hogy a szövetségi kapitány ne jelölje őt újra a március végi válogatott meccsekre?
Az embernek egyszerűen ezzel is szenzibilisen kell bánnia. Mindannyian örülnénk, ha Holger az EB keretbe tartozna. De minden, ami addig vele történik, csak a klubbal való teljes együttműködésben jöhet létre.

A tavaszi szezonrajt egy Hamburgban aratott győzelemmel jött össze. Négy héten belül a Bajnokok Ligájában jön a Juventus, amely Olaszországban éppen a sorozatbeli 11. győzelmét ünnepelte. Félni és aggodalmaskodni fog a nyolcaddöntő előtt?
Már az elejétől világos volt, hogy ez egy nehéz ellenfél. A Juve nem véletlenül volt ott tavaly a Bajnokok Ligája döntőjében. Tiszteljük a Juvét. Fontos, hogy az elkövetkezendő hetekben a legjobb állapotba kerüljünk. Nagy bizalmam van Pep Guardiolában és a játékosokban.

A Borussia Dortmund egy Mönchengladbachban megszerzett győzelemmel rajtolt sikeresen a tavaszi szezonban. A BVB-re még a bajnoki cím riválisaként tekint?
Nyolc pont előnyünk van és jobb a gólkülönbségünk is. De természetesen tisztelettel állunk a Borussia Dortmund előtt. A Bundesliga számára fontos, hogy a Bayern München mellett egy másik klub is jó teljesítménnyel álljon elő.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top