Bundesliga

Előzetes: FC Bayern – VFL Wolfsburg

Reflektorfény mellett játsszák a hétközi forduló rangadóját.

806033_toptease_article_desktop_com

A Bundesliga jelenlegi 2. és 3. helyezettje, azaz az FC Bayern és a VFL Wolfsburg játssza a hétközi forduló slágermérkőzését. Kedd este látogat el Dante új együttese az Allianz Arénába. “A német bajnok a bajnoki második és kupagyőztes ellen – mindez este, reflektorfény mellett. Ennél több bizsergés aligha lehetséges, az ilyesfajta futballünnepek jelentik minden Bundesliga szezon csúcspontját.” – fejezte ki elővárakozását Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern vezetője.

A két klub legutóbbi két párharca a farkasok mellett dőlt el, a Bayern viszont történelme során még soha, semmilyen sorozatban nem szenvedett vereséget a Wolfsburg ellen hazai pályán, sőt: A 21 eddigi meccsből 20-at megnyertek a müncheniek, ettől függetlenül természetesen nagy tisztelettel beszélt Pep Guardiola az ellenfélről a hétfői sajtókonferencián: “Ez egy topcsapat, nagy tisztelettel megyünk a mérkőzésbe. A lehető legjobb teljesítményre van szükségünk a győzelemhez. A Wolfsburg az utóbbi években hihetetlen volt Dieter Hecking irányítása alatt. Ő nem csak Németországban az egyik legjobb.”





Természetesen a napi forma meghatározó tényező lesz, de az utóbbi meccsek alapján elmondható, az idényben eddig 100 százalékos Bayern jobb formának örvend ellenfelénél. Hecking csapata az eddigi 5 bajnokijából kettőt is döntetlenre adott, az Ingolstadt és a Köln otthonában játszottak gólnélküli, valamint egy 1-1-es döntetlent, így jelenleg 4 pont különbség van a csapatok között. A tavalyi kerethez képest nem lesz ott a Bundesliga rekordot jelentő 75 millióért klubot váltó De Bruyne, hadra fogható viszont a farkasok nyári két nagy igazolása, Julian Draxler és Dante is, aki a mérkőzést megelőzően hivatalos búcsúztatásban is részesülni fog. “Ismer minket és a támadóinkat. De ez csak egy aprócska részlet” – mondta a Bayern exbraziljáról Guardiola, aki kiemelte, a védő nagyon sokat segített neki a kezdeti beilleszkedésben. A Bayern célja – csakúgy mint mindig – egyértelműen a három pont begyűjtése, valamint a tabella első helyének visszaszerzése a kiváló formában lévő, a Hoffenheim otthonában pályára lépő Dortmunddal szemben.

Közös múlt:

Összesen: 41 meccs, 30 győzelem, 7 döntetlen, 4 vereség, 92:38-as gólarány
A Bundesligában: 36 meccs, 27 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség, 78:32-es gólarány
Hazai pályán a Bundesligában: 18 meccs, 17 győzelem, 1 döntetlen, 47:12-es gólarány

Az elmúlt szezonban csak a bajnokságban futottak össze a felek: A nyitómeccsen 2-1-es Bayern siker, a tavaszi szezon visszavágóján pedig 4-1-es Wolfsburg győzelem született. Augusztus 1-jén a bajnok és kupagyőztes közötti Szuperkupa-mérkőzésen az utolsó percben egyenlítve, majd büntetőrúgások után győzött hazai pályán Dieter Hecking csapata.

Hiányzók: 

Hazai részről a BL meccsen kisebb sérülést elszenvedett Robert Lewandowski a vasárnapi edzésen már jól mozgott, bevethető állapotban van. Vonatkozik ez a szombaton még kérdőjeles, de több-kevesebb játéklehetőséget kapó Xabi Alonso – Vidal párosra is. Akik biztosan nem lépnek pályára, az a Badstuber, Kirchoff, Benatia, Robben és Ribéry ötösfogat.

Az előzetes hírek szerint a Wolfsburgnál három játékos, Casteels, Felipe és Vieirinha pályára lépése kizárt.

Érdekességek, statisztikák:

A két klub idei összevetése: Gólok | Kapura lövések | Lövésenkénti gólok száma | Bekapott gólok | Labdabirtoklás | Passzpontosság

  • Pep Guardiola irányítása alatt a Bayern még nem kapott ki az őszi szezonban. A mérleg: 34 győzelem, 5 döntetlen.
  • A Wolfsburg a legutóbbi négy tétmérkőzésén, összesen pedig 420 perce nem kapott gólt – az 1997-es feljutás óta ez még nem sikerült a farkasoknak.
  • A Wolfsburg 9 bajnoki óta veretlen – a Bundesliga klubok közül ez a leghosszabb ilyen jellegű széria.
  • A Wolfsburg egy új klubrekordot állíthat fel, ha az első hat fordulóban veretlen marad.
  • A Wolfsburg és a Bayern legutóbbi két párharca a farkasok javára dőlt el (4:1 a Bundesligában, győzelem a Szuperkupa meccsen), de a legutóbbi 16 idegenbeli mérkőzését elveszítette a Bayernnel szemben (bajnokság és kupa).
  • A Bayern még soha, semmilyen sorozatban nem szenvedett hazai pályán vereséget a Wolfsburggal szemben. 20 győzelem és 1 döntetlen a mérleg.
  • A Wolfsburg már háromszor játszott az Oktoberfest idején az Allianz Arénában: 1-0, 2-0, 3-0 a Bayern győzelmek aránya.
  • A 15 pont és a 15:2-es gólarány az FC Bayern történelmének másdoik legjobb ligastartja. Csak a 12/13-mas triplázó szezonban kezdtek jobban, 17:2-es gólaránnyal a bajorok. A győzelmi sorozat akkor a 9. játéknapig tartott.
  • A Wolfsburg a tavalyi szezonban egyszer sem győzött hétközi fordulóban: Két döntetlen és egy vereség volt a mérlegük.
  • A Wolfsburg a legutóbbi két – Köln és Ingostadt elleni – idegenbeli mérkőzésén a lehetséges hat pont helyett csak kettőt gyűjtött be.
  • A Wolfsburg az eddigi 8 góljából 5-öt rögzített szituációt követően értékesített.
  • Bas Dost a 20 eddigi 2015-ös naptári évben lejátszott mérkőzésén 18 gólt szerzett
  • A Bayern idei 15 bajnoki gólja 8 játékos között oszlik el – ez a legjobb mutató a ligában.
  • A Bayern részéről Neuer, Lahm, Boateng, Müller, a Wolfsburg oldaláról Schürrle, Draxler, Dante és Luiz Gustavo személyében 8 játékos mérkőzhet meg egymással a 2014-es Némerszág – Brazília (7:1) VB elődöntőből.

Előzetes kezdőcsapatok:

FC Bayern München: Neuer – Lahm, Boateng, Alaba, Bernat – Xabi Alonso, Thaigo, Vidal – Müller, Lewandowski, Costa

VfL Wolfsburg: Benaglio – Träsch, Naldo, Dante, R. Rodriguez – Guilavogui, Gustavo – Caligiuri, Kruse, Draxler – Bendtner

Játékvezető: Tobias Stieler

Közvetítés: Szeptember 22., 20:00 @ Eurosport 2 élő

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top