Bajnokok Ligája

BL: Győzelem az Olympiakos elleni nyitómeccsen

Kései gólokkal biztosította be a görögök elleni sikerét a Bayern.

mullgotz

Hidegvérrel vette a BL első fordulójának nyitányát az FC Bayern! A szerdai játéknap, Olympiakos elleni mérkőzésén Müller két, valamint Götze egy góljával megérdemelt német siker született. A csoport másik mérkőzésén a Dinamo Zagreb 2-1-re legyőzte az Arsenal együttesét.

A szombati, Augsburg elleni 2-1-es kiharcolt győzelemhez képest egy változtatást eszközölt az edző: Rafinha helyett Bernat került be a kezdőcsapatba. Neuer előtt a Bernat, Alaba, Boateng, Lahm négyes, előttük pedig az Alonso, Vidal, Thiago hármas foglalt helyet. A támadósorba Costa és Müller mellett Lewandowski került be. A meccs során csereként Coman, Kimmich és Götze váltotta Lewandowskit, Alonsot és Vidalt.

Mérkőzés:

Az első félidő meddő mezőnyfölényt hozott a Bayern dominanciájával, a görögök kontratámadásokból és rögzített helyzetekből kívántak veszélyeztetni, ám előfordult, hogy az Olympiakos magas letámadással próbálta meg nyomás alatt tartani a stabil lábakon álló Bayern védelmet. Az idő teltével a Bayern fölény nőtt, a görög védelem pedig stabilizálódott, a vendégek így távoli kísérletekkel vették célba Roberto kapuját. A 26. percben viszont még egy közeli fejest kellett a gólvonalról mentenie a hazaiaknak: Alonso beadására Lewandowski érkezett a hosszú oldalon, fejese Roberton már túlhaladva egy védő által került mentésre. Egy perccel később Xabi helyezett kevéssel a jobboldali kapufa mellé, majd a 34. percben Costa helyezetlen lövését védte Roberto. Tovább nőtt a Bayern nyomás, a 37. percben Bernat kísérletezett a 16-oson kívülrül, kevéssel fölé. Két perccel a félidő előtt ismét Alonso tüzelt távolról, 20 méteres lövése ezúttal a kapu baloldalát hagyta el nem sokkal. A görögöknek is volt pár kisebb próbálkozásuk, amelyek nem okoztak gondot Neuer kapus számára.

A második félidőben szintén kezdeményezőleg léptek pályára a németek. A 47. percben Vidal távoli próbálkozása ment kevéssel mellé, öt perccel később viszont megszületett a várva várt találat: Thomas Müller szélről betett, mondhatni lecsúszott labdája pottyant be Roberto kapujába, végeredményképp egy óriási gól eredményezte a Bayern vezetését. Fogalmazzunk úgy, hogy így akarta! 1-0! Az 56. percben jöhetett volna a válasz, Ideye 16 méter körüli távolságról tüzelt, Neuer bravúrosan hárított a léc alól. A Bayern magabiztosan járatta a labdát, a 68. percben pedig újabb lehetőséget dolgozott ki. Hosszas passzolgatás után Müller volt a befejező, közeli próbálkozását viszont védte a kapus. A meccs során folyamatos fölénnyel játszó bajorok számára meleg lehetett volna a helyzet, ha a 83. percben Salino jobban használja ki a ziccerét. Lövése végül a kapu mellett landolt. Ez volt a görögök utolsó lehetősége, a 89. percben a csereként beállt Götze büntetett: A szintén beállt, a Bayernnel BL debütáns Coman egy megszerzett labdát készített elő a németnek, aki éles szögből értékesítette a Bayern második gólját. 2-0! És itt még nem volt vége: Szintén Coman volt a gólt jelentő támadás egyik főszereplője: Megindulását csak szabálytalan eszközökkel voltak képesek megállítani a görögök, a megítélt büntetőt Müller magabiztosan értékesítette. 3-0! Teljesen megérdemelt Bayern győzelem született.

Mérkőzést követő reakciók:

Pep Guardiola: Az első BL meccs a csoportkörben mindig nehéz. Az Olympiakos április óta nem veszített mérkőzést és a legutóbbi hat hazai BL meccsét megnyerte. Teljesen kontrolláltuk a meccset, helyzetet szinte alig engedtünk, viszont eleget kreáltunk ahhoz, hogy megnyerjük a meccset. Mario gólja után egyszerűbb volt. Nagy gratuláció a csapatomnak. Ez az első lépés volt. Nagyon nagyon elégedett vagyok.

Philipp Lahm: Védekezőleg jól álltunk, az ellenfélnek kevés kontralehetőséget engedtünk. Az ilyen csapatok ellen ez fontos. A saját labdabirtoklásunkra is védekezőleg kell gondolni. Széles körben ezt nagyon nagyon jól csináltuk. A hangulat álomszerű volt, egyszerűen szép. Az ember szívesen focizik ilyen körülmények mellett. Úgy gondolom, a csapat is így gondolja.

Thomas Müller: Az 1-0-nál a labda, hogy őszinte legyek egy kicsit lecsúszott. Egy kis szerencse volt, de nagyon fontos számunkra. Ma mindannyian kicsit nehézkesek voltunk elől, mert a Pireusz középen brutálisan szorosan tömörült. A kulisszák mögött ez nem volt egy könnyű meccs. A legutóbbi hat hazai BL meccsét megnyerte a Pireusz. Összességében nálunk volt a kontroll. Örülünk, hogy elhoztuk a három pontot. Egy rajtgyőzelem mindig nagyon fontos.

David Alaba: Tudtuk, hogy egy védekezőleg nagyon jó csapat ellen fogunk játszani és hogy szükségünk lesz a türelemre. Nem volt egyszerű meccs. Tudtuk, hogy hátulról kell építkeznünk. Azt hiszem egész jól sikerült.

Érdekességek, statisztikák:

  • Manuel Neuer az 50. BL meccsét játszotta a Bayern színeiben.
  • A Bayern a 200. BL meccsét játszotta az Olympiakos ellen (107 győzelem, 46 döntetlen, 47 vereség).
  • Xabi Alonso az első félidőben passzainak 97 százalékát csapattárshoz juttatta.
  • Thomas Müller a büntetőjét megelőző utolsó három gólját a büntetőterületen kívül szerezte.
  • Müller 30 gólos a BL-ben, ezzel megelőzte Roy Makaayt és behozta Samuel Etoot és Kakát az örökranglistán.
  • A Bayern sorozatban 12-edszerre nyerte meg a BL nyitómeccsét.
  • A Bayern a 2001-es és a 2013-mas BL győzelmekor is ugyanilyen arányban kezdte meg a csoportküzdelmeket az F kvartettben.
  • Müller a legutóbbi 7 tétmeccsén 11 gólt szerzett. A Bayernben 5 meccs, 8 gól az aránya.
  • Kingsley Coman gólpasszal és kiharcolt büntetővel debütált a Bayern játékosaként a BL-ben.
  • Joshua Kimmich első Bajnokok Ligája találkozóján vett részt.
  • Mario Götze a 10. BL gólját szerezte a 40. meccsén a sorozatban.
OLYMPIAKOS PIRÄUS – FC BAYERN 0:3 (0:0)
Olympiakos Piräus Roberto – Elabdellaoui, da Costa, Siovas, Masuaku – Salino, Cambiasso – Pardo (82. Seba), Dominguez (61. Hernani), Kasami – Ideye
FC Bayern Neuer – Lahm, Boateng, Alaba, Bernat – Alonso (76. Kimmich) – Thiago, Vidal (79. Götze)- Müller, Lewandowski (59. Coman), Costa
Cserék Ulreich, Rafinha, Martinez, Rode
Játékvezető Carlos Velasco Carballo (Spanyolország)
Nézőszám 31.688 (teltház)
Gólok 0:1 Müller (52.), 0:2 Götze (89.), 0:3 Müller (90.+2 / büntető)
Sárga lapok Kasami, Cambiasso, Elabdellaoui / Müller, Kimmich

Összefoglaló: 

http://www.dailymotion.com/video/x373fnv_olympiakos-0-3-bayern-munich-all-goals-and-highlights-champions-league-16-09-2015_sport

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top