Vélemény

“Valószínűleg” nem nyerjük meg a Bajnokok Ligáját! Na, és!?

Feltartóztathatatlanul közelít a Bundesliga nyitánya. A felkészülési időszakban láttunk szépet is, csúnyát is. Értelemszerűen a fejekben már kialakultak az első várakozások az új idényre nézve.

Csapatunk az első trófeát már nyomban elbukta. A Wolfsburg ellen hiába a kontroll, hiába a helyzetek, végül mégis az ellenfél örülhetett. Gyakorlatilag ismét egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, úgy fest, ezek a vereségek már végig fogják kísérni csapatunk történetét. A tizenegyesek során való bukás pedig egy 2012. május 19. óta tartó – de pl. a Leverkusen ellen nem érvényesülő – rossz szériát mélyített el.

Természetesen az első trófea elbukásával nyomban megjelentek a szokásos jóslatok, melyek a 2016 májusi eredménytelenségüket vetítik elő. Ebben nincs semmi meglepő, nincs olyan csapat, amely tökéletes lenne, nincs olyan csapat, amelynek ne lennének már az út legelején jogos kétkedői. Gondolhatunk itt az előző két BL-győztes spanyol csapat őszére, de a legegyszerűbb, ha a saját portánkon nézünk körbe. A történelmi szezonban játékosaink az elejétől a végéig maximálisan odatették magukat, nem igazán hagytak kérdést: végre révbe akarnak érni Európában is. Azonban még ezt a nagyszerű utazást is – ami könnyen lehet, hogy évtizedekig a Bayern München történetének legbrutálisabb idénye marad – egészen áprilisig végigkísérték a kétkedő szavak. No meg a méltatlan szavak, melyek a kisszámú balul elsült mérkőzéseket követően Jupp Heynckes vagy Arjen Robben távozását követelték. Amelyek már azelőtt leírták Mario Mandzukicot, hogy egyáltalán pályára lépett volna nálunk. Amelyek kitartóan, már-már ideologikusan a vesztes generáció jelzőt aggatták Bastian Schweinsteigerre és Philipp Lahmra. Amelyek az Arsenal elleni vereséget követően még azt mondták, bárcsak estünk volna ki, mert a Barcelona ellen vérengzés lesz ebből (és lett is……..) És ez mind-mind a megismételhetetlen történelmi szezonban, amit már minden vitán felül egy tündérmeseként kezelünk.

Amiként 2012 nyarán népszerű volt a nem nyerjük meg a BL-t hivatkozás, úgy azóta is, idén is. Valószínűleg minden más nemzetközi nagycsapatnál így van.

És mégis: Valószínűleg tényleg nem nyerjük meg 2016 tavaszán a Bajnokok Ligáját. Értsd: érezhetően nagyobb annak az esélye, hogy egy másik csapat győz, minthogy a Bayern München. Ebben nincs semmi meglepő, ebben nincs semmi új. Amióta Bajnokok Ligájáról beszélünk, mindig így volt és várhatóan így is marad. Amiként semmi másról nincsen szó, mint ami bármely más csapatnál is jelen van. Ugyanígy kijelenthetjük:

Valószínűleg a Bayern nem fogja megnyerni a BL-t.
Valószínűleg a Barcelona nem fogja megnyerni a BL-t.
Valószínűleg a Chelsea nem fogja megnyerni a BL-t.
Valószínűleg a Real Madrid nem fogja megnyerni a BL-t.
Valószínűleg a Manchester City nem fogja megnyerni a BL-t.
Valószínűleg a PSG nem fogja megnyerni a BL-t.
Valószínűleg a Juventus nem fogja megnyerni a BL-t.
Valószínűleg a Manchester United nem fogja megnyerni a BL-t.

De valószínű, hogy valamelyik meg fogja.

Közhelyszerűen ez a Bajnokok Ligája. A Bayernnél azon vannak, hogy minél jobb csapatot építsenek. Máshol is. Ha az összes felsorolt együttes – meg akár a többiek is – maximálisan odateszik magukat, a végén akkor is csak egy maradhat. Ha máshogy nem, az idegenbeli góloknál vagy a szétlövésnél, de valaki mindig alulmarad. Fordítva is igaz: ha mindenki magasról tesz az egészre, csak nyűgnek veszi a sorozatot, flegmázik szeptembertől májusig, egy győztest akkor is hirdetnek majd.

E tekintetben nem olyan óriási dolog betippelni a Wolfsburg elleni büntetőpárbaj alapján, hogy ’úgysem nyerünk BL-t.’ Valószínűleg tényleg nem. Nincs semmi kockázat ennek a lobogtatásával, ’legrosszabb’ esetben is beállunk majd ünnepelni azok mellé, akik nem írják le hivatásszerűen a rajtvonalnál a csapatukat. Ezen az alapon azonban csak akkor lenne értelme figyelemmel követni a csapatot, ha fixen győztest kapnánk, már előre ismerten. A szurkolás, a hit, a remény azonban éppen azon alapszik, hogy valami nem fix. Darmstadtiként és müncheniként is.

Ez pedig átvezet minket a Bundesliga terepére. Ahol egy fordított axiómával találkozunk: „A Bayern München valószínűleg bajnok lesz.” De még mielőtt már augusztusban megtöltenénk a 3 literes korsóinkat, helyesbítsük az állítást: igen, a Bayern valószínűleg bajnok lesz, ha megdolgozik érte. Ha nem dolgozik meg érte, akkor nem lesz bajnok. Fotelből persze legyinthetünk, hogy a Bayern mennyivel jobb, mint a többiek, kisujjból megvan, meg se kell izzadni, nem is teljesítmény, nem is érdemelnek dicséretet érte a szurkolók etc.

De ez nem így van. Azt, hogy jobb vagy, meg is kell mutatni. Szerencsére az elmúlt három évben elég látványosan sikerült ezt megmutatni. Szerencsére vannak is olyan játékosaink, akik ezt a korábbiakhoz képest magabiztosabban meg tudják oldani. Előtte két évig pedig nem sikerült ezt megmutatni. Pedig a keret akkor is kimagaslott a német ligából. A siker nem magától értetődő. Az elvégzett munka, az elért teljesítmény értékéből nem vonhat le semmit az, ha valaki tehetségesebb, rátermettebb, mint a másik. Az alkalmasság csak akkor lehet viszonyítási tényező, ha valaki NEM végzi el azt, amire predesztinálva lenne. Ha a játékosok megdolgoznak érte, akkor megint lesznek 7-1-ek, 9-2-k, no meg unalmas 1-0-k. Ha nem, akkor meg lesznek olyanok, mint idén januárban Wolfsburgban, vagy a szezon végén az Augsburg vagy a Freiburg ellen – akár tét mellett is.

Valószínűleg nem nyerünk BL-t. DE HA MÉGIS..! És erről szólna a szurkolás.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top