Bundesliga

Újabb gálaeredmény a Bayern részéről

Folytatta magabiztos menetelését a Bayern, ezúttal a Werder Bremen csapatát ütötték ki.

A Bayern jelenleg megállíthatatlan. Három nappal a Shakthar elleni 7-0-ás BL diadalt követően a Bayern sorozatbeli 6. Bundesliga mérkőzését nyerte meg, ezúttal a Werder elleni 4-0-nak örülhetett Guardiola legénysége. Müller egy szép gól mellett két találatot készített elő Lewandowskinak, valamint Alaba újabb tökéletesen kivitelezett szabadrúgásgóllal hívta fel magára a figyelmet.

A Bayern Ribéry, Robben és Pizarro sérülés, Neuer pihentetés, Alonso eltiltás miatti távollétében tartalékos, de erős kezdővel lépett pályára. Pepe Reina debütálását ünnepelhette, Benatia hosszabb kihagyás után játszhatott újra, de Rode és Bernat is bekerült a kezdőtizenegybe.





Mérkőzés:

A Bayernnek szüksége volt pár percre ahhoz, hogy megtalálja ritmusát és irányítsa a mérkőzés alakulását, a brémaiaknak ennek ellenére volt pár kapura nem veszélyes próbálkozásuk. Vendégrészről a 16. percben jött az első komoly lehetőség: Rafinha beadását Lewandowski bólintotta kapura, a Werder kapusa Wolf nagy bravúrral hárított. A vendégek egyre inkább dominálták a mezőnyt, de a Robbery páros hiányában helyzetben csak ritkán mutatkozott meg a fölény – a helyzetkihasználásban viszont jó formában voltak a pályán lévők. Egy kontratámadást követően sikerült is megszerezni a vezetést, Lewandowski gyönyörű kiugratásával Müller lódult meg, akinek a kapusról kipattant lövése egy csapattárs közreműködésével jutott vissza hozzá. A második próbálkozását már nem hibázta el, idénybeli első ballábas gólját szerezte meg egy mintaszerű tekerés után. 1-0!

[KGVID width=”640″ height=”360″]http://giant.gfycat.com/DismalFirsthandCopperbutterfly.webm[/KGVID]

A mérkőzés csordogálása és a mezőnyharcot követően úgy tűnt ezzel az eredménnyel vonulnak a csapatok pihenni, de Götze a kaputól 19 méterre való buktatását követően sejteni lehetett, hogy Alabának ez egy kiváló szög lesz a gólszerzésre. Nem is hazudtolta meg magát az elmúlt 9 meccsen már a 3. szabadrúgásgólját lövő osztrák világklasszis, aki ismét megcsillogtatta kiváló ballábát. 2-0!

[KGVID width=”640″ height=”360″]http://giant.gfycat.com/AstonishingFloweryCirriped.webm[/KGVID]

A második játékrész pontatlan és agresszív játékot hozott a csapatok, de elsősorban a hazaiak részéről – a mérkőzésen hatszor elő is került a figyelmeztető cédula. Többek között az 5. sárgáját megszerző Benatia is besárgult, így eltiltás miatt kihagyni kényszerül a Bayern vasárnapi bajnokiját a Mönchengladbach ellen. Az ezúttal is mezőnyharcot hozó játékrészben ismét kiválóan használta ki helyzeteit a bajor gárda – egy kontrát és egy rossz kapuskifutást követően Müller labdája jutott el Lewandowski elé, aki befejelte a Bayern harmadik találatát. 3-0! Müller és Rode előtt is adódott lehetőség a vezetés növelésére, a végső találatot viszont ezúttal is a lengyel csatár vitte be, aki Thomas Müller beadását értékesítette. 4-0!

A Bayernnél ahogy azt előzetesen sejteni lehetett, visszatért Philipp Lahm, aki 126 nap bokatörés miatti kihagyást követően 8 perc játékidőt kapott a katalán mestertől.

Mérkőzést követő reakciók:

Pep Guardiola: A csapat mindig teljes koncentrációt biztosított, és nagyon nagyon jól csinálták. Nem volt könnyű a Donetsk meccs után, újra egy másik ellenfélre kellett berendezkedni. A mai egy olyan nap volt, amikor büszke voltam, hogy ennek a csapatnak az edzője lehetek.

Philipp Lahm: Szép volt ilyen hosszú idő után újra pályáralépni. Köszönöm a csapatnak. Úgy gondolom, ha a mérkőzés szorosabb lett volna, ma nem lett volna lehetőségem beállni.

Thomas Müller: Gratuláció a csapatnak. Nagyon jó csapatszellemet tanúsítottunk.

Viktor Skripnik: Mindent megpróbáltunk és szakaszosan bátran mentünk előre. Összességében nem csináltuk rosszul, legalább az eredmény jobb, mint az 0-6-os őszi meccs. Még mindig 33 pontunk van, ez az eredmény számunkra nem volt nagyon fontos.

Zlatko Junuzovic: Az eredményért kár. Jól jezdtünk, majd kicsit félénkek voltunk. A második félidőben jobb lett a játék. Kár, hogy nem szereztük meg a vezetést, akkor talán lehetett volna valami belőle. A Bayern szuperül kontrázott és megérdemelten is győzött.

Sebastian Prödl: A Bayern a kvalitásaikkal végzett velünk és játszott sima meccset. Megpróbáltunk agresszívan ellenszegülni. Ha a Bayernnek gólhelyzete van, kihasználja.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Bayern nélkülőzni kénytelen az 5. sárga lapját begyűjtő Mehdi Benatiát a Mönchengladbach elleni mérkőzésen.
  • Robert Lewandowski a 12. és a 13. gólját szerezte meg az idei bajnokságban, negyedszerre duplázott.
  • David Alaba a Bayern legutóbbi 9 tétmeccsén 3 szabadrúgásgólt lőtt.
  • A Bayern a legutóbbi 10 Werder elleni tétmeccsét megnyerte. Csak az elmúlt négy egymás elleni meccsen 22 gólt lőtt a Bayern.
  • A Bayern a 25. Bundesliga meccsén a 20. győzelmet ünnepelhette.
  • A Werder csak 6 kapuralövést adott le – csak egy meccsen volt kevesebb a mutató, a Bayern elleni őszi mérkőzésen egyszer sem próbálkoztak.
  • A Werder a legnagyobb vereséget könyvelte el Viktor Skripnik irányítása alatt.
  • Pepe Reina az első tétmérkőzésén lépett pályára a Bayern Münchenben – Jean-Marie Pfaff után ő a második idegenlégiós kapus, aki pályára lépett a bajoroknál.
  • Reina az első spanyol kapus, aki a Bundesliga történelmében pályára lépett.
  • Reina a 9. játékos és az első kapus, aki mind a négy európai topbajnokságban pályára lépett.
  • Thomas Müller a 12 idei bajnoki találatából először szerzett gólt bal lábbal.
  • A Bayern első két gólja a 16-oson kívülről született, így már 16 távoli találattal rendelkeznek a bajorok. Az 1992-es részletes adatgyűjtés óta ez klubrekord.
  • Robert Lewandowski a legutóbbi 5 bajnokin 6 gólt szerzett.
  • Philipp Lahm 126 nap kihagyás után lépett pályára.
  • David Alaba szerezte a Bayern idei 100. gólját.
  • Mario Götze 50. Bundesliga mérkőzésén lépett pályára.

A Bild osztályzatai:

Reina 3 – Alaba 2, Benatia 3, Boateng 2, Rafinha 3 – Schweinsteiger 4 – Bernat 4, Götze 3, Rode 3, Müller 1 – Lewandowsi 2

WERDER BREMEN – FC BAYERN 0:4 (0:2)
Werder Bremen Wolf – Gebre Selassie, Prödl, Vestergaard, Garcia (83. Sternberg) – Bargfrede – Selke, Fritz, Junuzovic, Öztunali (63. Hajrovic) – Bartels (88. Kroos)
FC Bayern Reina – Rafinha (85. Weiser), Boateng (83. Dante), Benatia, Alaba – Schweinsteiger – Müller, Rode, Götze (82. Lahm), Bernat – Lewandowski
Cserék Starke, Gaudino, Kurt, Badstuber
Játékvezető Thorsten Kinhöfer (Herne)
Nézők 41.000 (auverkauft)
Gólok 0:1 Müller (24.), 0:2 Alaba (45.), 0:3 Lewandowski (76.), 0:4 Lewandowski (90.+1)
Sárga lapok Prödl, Junuzovic, Garcia / Rafinha, Benatia, Boateng

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top